Ezúttal cseh képviselők érkeztek.

A cseh Eskütétel-Motorosok önmaguknak (Prísaha-Motoristé sobe) pártkoalíció két európai parlamenti (EP-) képviselője a Patrióták Európáért frakcióhoz csatlakozik.

Filip Turek EP-képviselő szerdán prágai sajtótájékoztatóján elmondta, döntésüket az értékrendjük alapján hozták meg. A két képviselő a Patrióták Európáért valamint az Európai konzervatívok és reformerek (ECR) között mérlegelve választott.

A patrióták értékei egybeesnek pártjaink értékeivel: kritikusan viszonyulnak a Zöld Megállapodáshoz, támogatják a nemzetállamok szuverenitásának fenntartását, ellenzik az Európai Unió föderalizálását és éles álláspontjuk van a migráció kérdésében is”

– jelentette ki Turek, a Motorosok elnöke.

Úgy vélte: nem volt semmi értelme, hogy betolakodjanak az ECR soraiba, ahol nem volt érdeklődés irántuk, ráadásul a legerősebb cseh kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) is jelezte feléjük, hogy megakadályozza csatlakozásukat.

A Patrióták Európáért frakciójába ül a legnagyobb cseh ellenzéki erő, az Elégedetlen Polgárok Szövetsége (ANO) is. A frakciónak jelenleg 84 képviselője van, az ECR-nek 78. Petr Fiala cseh kormányfő, az ODS elnöke hétfőn élesen bírálta a Patrióták Európáért frakciót, mely szerinte „tudatosan vagy tudattalanul Oroszország érdekeit szolgálja, s ezzel veszélyezteti Európa biztonságát és szabadságát”. Andrej Babis, volt cseh kormányfő, az ANO elnöke visszautasította Fiala kijelentéseit és beteges hazudozónak nevezte a miniszterelnököt.

MTI

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán