„Meghatott és meglepett, hogy a gyermekünk világra segítését támogató diszpécser szintén anyai örömök elé néz” – nyilatkozta Vida Izsák, aki a mentésirányító instrukciói alapján sikerrel vezette le felesége váratlan otthon szülését. A kismama és gyermeke is jól van, most a büszke apuka szólalt meg.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) közösségi oldalán nemrég osztotta meg a hírt, hogy egyik mentésirányítójuk támogatásával Budapesten egy édesapa sikeresen vezette le felesége váratlan otthon szülését.

Vida Izsák úgy fogalmazott, elmondhatatlanul hálás a mentőszolgálat munkatársainak, amiért a váratlan helyzetben végig szakszerű segítséggel, problémamentesen született meg harmadik kislányuk. Az édesapa elmondta, hogy a másik két gyermekük is gyorsan született meg, a kórházba érkezést követően mindössze öt perccel később már világra jött az egyik kislány, testvérét is hamar, 1,5 órán belül édesanyja mellkasára tették.

Az orvosok ezek után megemlítették, hogy a következő terhességnél már az első fájásoknál érdemes a kórházba indulniuk. Erre most nem volt idő, a kismama harmadik gyermekével a várandósság 39. hetében járt, mikor a fájások kezdetével egyszerre ment el a magzatvíz. Férje azonnal hívta a mentőket, a beszámolója alapján a diszpécser számára egyértelmű volt, hogy már nincs idő eljutni a kórházba, a gyermek hamarabb fog megszületni.

A mentésirányító nő nagyon kedvesen megnyugtatott, és elmondta, a jelek alapján úgy tűnik, nem biztos hogy a baba megvárja a mentők kiérkezését

– emlékezett vissza Vida Izsák, hozzátéve: a hívástól számítva 15 perc alatt a helyszínre érkeztek az OMSZ munkatársai, csakhogy családjukban sok gyermek, úgymond, türelmetlenebb ennél.

Sietős újszülöttek

Huszonhárom évvel ezelőtt a kórházba tartó úton húgát édesapjuk segítette világra. Neki nem volt segítsége, a félreállt autóban egymaga vezette le a szülést. Ezután szerencsére az anyuka és a gyermek is egészségesen került orvosi kontroll alá.

Édesapám szemében mindig ott lesz, mikor a húgomra néz, hogy ő segítette világra hozni

– fogalmazott Vida Izsák, aki hozzátette, hogy ő is hasonlóan érez újszülött gyermekével kapcsolatban. Bár nagyobb gyermekeinél is ott volt a szülésnél a kórházban, de szavai szerint a mostani élménnyel még szorosabbá vált a kötelék közte és felesége között, aki még a vajúdás alatt is végig támogatta.

Minden nő egy hős, aki ezt végigcsinálja. Br már volt részem benne, de a hirtelen megindult szülés miatt megrettentem, feleségem végig tartotta bennem a lelket, a mentésirányító pedig folyamatosan nyugtatott minket

– részletezte. Szintén ijedtséget okozott, hogy a gyermek nyakára tekeredett a köldökzsinór. „A diszpécser instrukciói szerint feleségemmel együtt könnyen levettük róla, mikor felsírt, már tudtuk, hogy nincs baj”– mesélte büszkén az immár három gyermek édesapja.

Hétköznapi hősök: így segítette világra egy édesapa a saját gyermekét (videó)

Otthon voltak kisgyermekeik

A kétéves és a négyéves kislány is otthon volt ekkor velük. Izsák két fájás között gyorsan betett a nappaliban nekik egy mesevideót, így mit sem sejtve, nyugalommal várták ki húguk születését. A mentőorvos vizsgálata után nézhették meg újszülött kistestvérüket.

„Nagyon boldogok voltak, korábban felkészítettük őket húguk érkezésére, így nem érte őket váratlanul, bár meglepődtek, hogy ilyen hamar történt”

– számolt be az apa. Egy koraszülötteket ellátó mentőautó is érkezett a helyszínre, Izsák kíséretével inkubátorban szállították be a kórházba a babát, néhány órán keresztül megfigyelésre abban is tartották. Az egészséges, 54 centiméterrel és 3080 grammal született gyermek néhány nappal később édesanyjával együtt elhagyhatta a kórházat. Mindketten jól vannak – árulta el az apuka, aki arról is beszélt, hogy az OMSZ Facebook-posztja után tudta meg, hogy a szülés levezénylésében segítő mentésirányítónak ez volt az egyik utolsó szolgálata, mielőtt ő is hamarosan anyai örömök elé néz.

A mentésirányító is babát vár

 „Meghatódtam és meglepődtem mikor a hírt olvastam, sok boldogságot és jó egészséget kívánunk neki és születendő gyermekének. A mentőszolgálat minden munkatársának hálásak vagyunk, hogy problémamentesen zajlott le a szülés, ami alatt a váratlan körülmények ellenére is végig biztonságban éreztük magunkat”

– mondta meghatódva az immár háromgyermekes édesapa.

A történet másik érdekessége, hogy Izsák marketinges a Várva Várt Alapítványnál, amely krízisbe került anyák babáinak megmentésével foglalkozik. A következő szlogen szellemében végzik munkájukat: minden baba érkezése egy csoda, ha segítünk neki megszületni. „Most ezt saját gyermekemmel gyakorolhattam”– fogalmazott a kislányát világra segítő édesapa.

Index

Kiemelt kép: Illusztráció/Pixabay