A szomszédunkban betáraznak, fegyvereket és lőszereket adnak a középiskolás diákjaik kezébe.

Az ukrán oktatási minisztérium hangsúlyozta, a diákok nemzeti öntudatát és létfontosságú képességeit kívánják így fejleszteni.

Új ajánlott tantárgy került az ukrajnai tantervekbe: az „Ukrajna védelme” tárgyat ezentúl 10. és 11. osztályokban oktathatják. Az órák keretein belül a diákok megtanulhatnak fegyverrel lőni és drónt kezelni is – közölte az ukrán oktatási minisztérium Facebook-oldalán.

Hangsúlyozták, hogy új tantárgy,

a diákok nemzeti öntudatát és létfontosságú képességeit fejleszti.

A 10. osztályos tanulók a nemzetbiztonságról, a katonai gazdálkodásról, valamint a fegyverekről és felszerelésekről tanulhatnak majd, míg a 11. osztályban a haditechnika-fejlődése, az információs hadviselés és a polgári lakosság védelme szerepel majd a tantervben – ismertette a tárca.

Kiemelték, hogy a diákok számára

havonta egy órát modern eszközökkel felszerelt katonai létesítményekben tartanak majd,

itt ismerkedhetnek meg a lőfegyverekkel és a drónszimulátorokkal képzett oktatók útmutatása mellett.

Mandiner

Kiemelt kép: EPA/ROMAN PILIPEY