Sajátja a mai médianyelvnek a klikkvadász rejtélyeskedés s az ezzel vele rokon nyakatekert szófűzés.

„Ez okozza az egyre nagyobb hőséget”; „Ez áll a dolog hátterében”; „Ez az oka a visszatérő náthának”; „Ilyen idő lesz a hétvégén”; „Ilyen lesz a tavasz” (a nyár, az ősz, a tél); „Ekkor lesz a tavaszi (nyári, őszi, téli) szünet”; „Ekkor játsszák a szezon meccsét”; „Ekkor adják át az orvosi rendelőt”; „Ekkora béremelést akarnak”; Ekkortól jön gyökeres változás az időjárásban”; „Ennyi évesen vesznek a legtöbben saját lakást”; „Ennyi diák vállal munkát évente az országban”;  „Ehhez kezd a focista a visszavonulása után”; „Ebben a korban kezdenek telefonozni a gyerekek”; „Ennek köszönheti győzelmét” a sportoló”.

Unos-untalan találkozunk a média, elsősorban az internetes újságírás címadási gyakorlatában a mutató névmások e dömpingjével. A közlők szándéka nyilván a teljes szöveg elolvasásásra való késztetés, felhívás. E jóindulatú magyarázat mellett lehet persze kevésbé megértő, kevéssé barátságos (és sejtelmünk szerint gyakoribb) értelmezés is: nevezetesen az, hogy mesterséges olvasótoborzás, afféle klikkvadászat sejlik a háttérben…

Akár így, akár úgy világítunk rá a szóban forgó jelenségre, az idézett névmásözön a médiaközlések pontossága ellenében hat, egyszersmind feleslegesen rabolják az olvasó idejét az ezekhez hasonló, titokzatoskodó címek.

A citált példákat úgy is tálalhatta volna az üzenet feladója, hogy a körülményeskedés, művi talányosság helyett rögtön elmondja a lényeget. Pl.: a globális felmelegedés okozza az egyre nagyobb hőséget; a kevés alvás (is) okozhat visszatérő náthát; meleg, napsütéses idő lesz a hétvégén; évente háromszázezer diák vállal munkát itthon; kétéves kortól a gyerekek fele „kütyüzik” stb.

A lényeg közlésének elodázása, a hírek böngészőinek indokolatlan s elkerülhető várakoztatása, a mesterséges titokzatosság helyett az információt célszerű világosan és egyenesen közölni.

„A mai érmek magja már ezüstből van, és csak a felületük aranyozott” – írja a sajtó a győzelemmel járó olimpiai medál anyagáról. „Kőrös apó elszörnyedve hőkölt hátra, mikor Imola ajándékát kivette a tarsolyából Szilamér. Hisz az selyemből volt. – Hogy gondolod, hogy én egy ilyen hivalkodó öltözettel megbántsam az Istent? – No ezzel nem bántod meg: mert ez selyemből van.” Ez az idézet pedig Jókai Mór Bálványosvár c. regényéből való.  „Hogy ködből vagy és sohse valál, / Sohse fájt így szegény apádnak, / Kicsi fiam” – írja Ady Endre A fiam bölcsőjénél c. fájdalmas-gyönyörű költeményében. Hibátlan mondatok: a „valamiből van valami, esetleg valaki” jelentése ez: ’valamely anyagból készült, készítették; lényeges alkotórésze valamely anyag’.

A mai írás és beszéd nyakát tekeri ennek a szerkezetnek, és folyton-folyvást találkozunk vele az ’ő is csak ember, ő is tévedhet, ő is esendő, mert ember’ jelentésben: „a pedagógus is emberből van, neki is fel kell készülnie lelkileg…”; „A szakmunkás is emberből van!”; „mind a beteg, mind az orvos emberből van”; „a vasutas is emberből van, ő is hibázik”; „a hentes is emberből van, őt is éri sérelem”. Magyarul, világosan tehát: a tanár is ember, az orvos is ember, a vasutas is ember, és így tovább.

Kiterjesztette a nyelvhasználat ezt a szintagmát a nőre és férfira is, efféle jelentésben: ’az illető nem sajátosságait természetes és jellemző módon hordozza’: „A nő lehet lágy és kemény, de mindig nőből van”; „Nem beszél az érzéseiről, hiszen férfiből van”; „A nő, aki nőből van, sokszor hangoztatja, hogy nőből van. Nem azért, mintha kétségei lennének női mivoltát illetően”. (Egyszerűen, szabatosan: a nő lehet lágy és kemény, de mindig nő; nem beszél az érzéseiről, hiszen férfi.)

Ezért mondják, hogy „nőből van” és „férfiból van” – írtuk címnek. Hogy miért, fogalmunk sincs… Mindenesetre e divatkifejezések célszerűtlenségére, értelmetlenségére stílszerűen idézhetjük a szólást: fából vaskarika…

Arany Lajos

*

Eredeti közlés:

https://reformatusoklapja.hu/evfolyamok/lxiv-2020/2020-7-szam/anyanyelvi-kapuor/

https://reformatusoklapja.hu/evfolyamok/lxiv-2020/2020-41-szam/anyanyelvi-kapuor/