HITÉLET
Nem lehet bilincsbe verni Isten beszédét! (videó)
Közös imádsággal és bibliaolvasással demonstráltak keresztény tüntetők kedden Finnország budapesti nagykövetségének épülete előtt, az akció résztvevői a volt finn belügyminiszter, ...
Miért lesz valaki apáca, miért tart ki a fogadalma mellett, és hogy jön ehhez a szörf?
Baráti Eszter, azaz Kinga nővér 16 évesen találkozott a Boldogasszony Iskolanővérekkel, akik karizmája olyan erősen hatott rá, hogy 19 évesen ...
Az internet népe most épp Ferenc pápát emelte a célkeresztjébe
Úgy tűnik, a liberális csőcselék haragja a pápát sem kíméli. Ferenc pápa össztűz alá került, miután arra biztatta az orosz ...
Az emberek ki vannak éhezve Istenre, akár elismerik ezt, akár nem, akár érzik, akár nem
Robert Barron püspök szerint túl sokáig butítottuk le a hitet. Robert Barron, a minnesotai Winona-Rochester püspöke augusztus közepi felszólalásában kifejtette, ...
Gyermekek nélkül a felújított templomok is rommá válnak
A nemzet részeinek összhangja nélkül nincs közös jövő, ennek magja pedig a magyar nyelv megtartása és mindennapi használata, hiszen ebből ...
A „közösség” az üzenete idén a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjének
A művészek, múzeumok és templomok városában az összművészeti, szakrális fesztiválon kitárják kapuikat a szentendrei templomok a zenei, irodalmi, egyházművészeti és ...
Novák Katalin és Ferenc pápa a béke szimbólumait nyújtották át egymásnak (videó)
Napra pontosan egy évvel a tavalyi vatikáni látogatása után, Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 25-én, pénteken reggel 9 órakor találkozott ...
Böjte Csaba: Szeretnünk kell egymást, nem pedig utálkozni!
A hétvégén a Magyar Becsületrenddel tüntették ki és a napokban hullott szilánkjaira az ellene indított baloldali hecckampány. A ferences szerzetes ...
Novák Katalin ismét találkozik Ferenc pápával
A köztársasági elnök hamarosan Rómába utazik. Augusztus 25-én Ferenc pápa magánaudiencián fogadja a köztársasági elnököt az Apostoli Palotában – közölte ...
Kedves liberális elvtársak, be kellene fejezni ezt a tapogatózó, finomkodásba öltöztetett kérdést: Kártyája van? Készítsünk?
Nem arról volt szó, hogy a polgári demokrácia felnőtt polgároknak tekinti tagjait? Megkezdődött már a telefonos üzeneteknél. Minél többet fecsegsz, ...









