Olyan pénzügyi és politikai belharc küszöbére érkezett az Európai Unió, amely közvetlenül fenyegeti a tagállamok, köztük a magyar adófizetők pénztárcáját is. Berlinben Friedrich Merz német kancellár vezetésével egyeztetett a „Fukar Hatok” szövetsége. A tét az Európai Bizottság által benyújtott, csillagászati összegű, közel 2000 milliárd eurós hétéves költségvetési tervezet sorsa. Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország kőkemény, több száz milliárd eurós megszorításokat követel Brüsszeltől, miközben a déli és keleti nagy tagállamok a pénzek megvonása ellen lázadnak.
Minden politikai csatározás közül az a legkíméletlenebb, amelyik közvetlenül a pénzről, a polgárok megélhetéséről és az államkasszák kiürüléséről szól. Az Európai Unió brüsszeli folyosóin az elmúlt hónapokban egyfajta csendes elbizakodottsággal készült az a gigantikus, 2028 és 2034 közötti időszakra szóló hétéves költségvetési terv, amelyet az Európai Bizottság bürokratái úgy terveztek meg,
mintha Európát nem fenyegetné gazdasági stagnálás, és mintha a tagállamok végtelen hitelkerettel rendelkeznének. Aztán Berlinben Friedrich Merz német kancellár a csütörtöki sajtótájékoztatón az asztalra csapott és véget vetett a brüsszeli álmodozásnak.
A német kancellár Berlinben látta vendégül olyan nettó befizető államokat – Ausztriát, Dániát, Finnországot, Hollandiát és Svédországot –, amelyeknek a hátán az európai integráció pénzügyi rendszere nyugszik. A sajtótájékoztatón elhangzott szavak nem hagytak kétséget afelől, hogy az északi tagállamoknak elegük van Brüsszel feneketlen étvágyából:
ha az Európai Bizottság nem hajt végre drasztikus, több százmilliárd eurós vágást a gigantikus csomagon, a „Fukar Hatok” készek vétóval megbénítani az unió működését
Brüsszel költekezik, a polgár nyomorog
A konfliktus gyökere egy mély és feloldhatatlannak tűnő strukturális ellentét. Az Európai Bizottság által felvázolt, közel 2000 milliárd eurós hétéves keret elképesztő összegeket szánna a fősodratú progresszív célokra:
a méregdrága és a kontinentális nehézipart romba döntő zöld átállásra, a migrációs paktum végrehajtására, a brüsszeli adminisztráció fenntartására, valamint az ukrajnai újjáépítési alapok hosszú távú finanszírozására.
A probléma csupán az, hogy míg Brüsszelben globális birodalomként akarnak költekezni, addig a tagállamok otthon a túlélésért küzdenek. Németország, Európa gazdasági motorja, évek óta recesszió közeli állapotban van, az autóipara gyárbezárásokkal és tömeges elbocsátásokkal néz szembe, a belföldi költségvetésében pedig tátongó lyukakat kell betömködni kőkemény nemzeti megszorításokkal. Merz mai üzenete világos és kíméletlen volt:
Brüsszel nem követelhet több pénzt a nemzetállamoktól, amikor a nemzeti kormányoknak saját állampolgáraik nadrágszíját kell meghúzniuk.
Az északi befizetők szerint elfogadhatatlan, hogy miközben a német, osztrák vagy holland munkavállaló az infláció és az adóterhek alatt roskadozik, Brüsszel egyre nagyobb szeletet hasítson ki a nemzeti jövedelmekből.
Két engesztelhetetlen tábor feszül egymásnak
Az uniós költségvetési háborúban két, egymással teljesen ellentétes logikát követő tábor áll egymással szemben, és a két oldal között jelenleg semmiféle átjárás nincs:
- A „Fukar Hatok”: Németország vezetésével ez a csoport azt képviseli, hogy az EU-nak pontosan úgy kell viselkednie, mint egy felelős háztartásnak vagy vállalatnak krízis idején. Ha nincs növekedés, akkor kevesebből kell gazdálkodni. Követelik a kohéziós és agrártámogatások hatékonyságának felülvizsgálatát, a brüsszeli bürokrácia leépítését, és mereven elutasítják az Európai Bizottság azon tervét, hogy az unió saját, közvetlen adókat vethessen ki a polgárokra. Úgy vélik, a szuverenitás utolsó bástyáját jelenti, hogy a pénzcsapok a nemzeti parlamentek kezében maradjanak.
- A nettó kedvezményezettek: Lengyelország, Spanyolország, Olaszország, Görögország és a közép-európai államok ezzel szemben úgy tekintenek a hétéves költségvetésre, mint a gazdasági felzárkózásuk egyetlen garanciájára. Számukra a kohéziós alapok és a közös agrárpolitika megvágása felér egy gazdasági hadüzenettel. Varsó vagy Róma joggal érvel azzal, hogy az északi államok cégei óriási profitot realizálnak a keleti és déli piacok megnyitásából, így a költségvetési támogatások valójában kompenzációt jelentenek. Ha Merzék elzárják a pénzcsapokat, ezekben az országokban azonnal leállhatnak az infrastrukturális beruházások, ami belföldi politikai válságokhoz és Európa-ellenes hangulat erősödéséhez vezet.
A brüsszeli háttérhatalom és az adócsapda
A helyzetet tovább fokozza az Európai Bizottság elkeseredett kísérlete arra, hogy állandó, független bevételi forrásokat teremtsen magának. Mivel a tagállamok egyre kevésbé hajlandóak közvetlenül befizetni a közösbe,
Brüsszel olyan új, közvetlen uniós adók bevezetését tervezi – mint a karbonvámok, a vállalati nyereségadók bizonyos százalékának elvonása vagy a műanyagadó –, amelyek közvetlenül a vállalatok és végső soron az európai fogyasztók zsebéből húznák ki a pénzt.
A Friedrich Merz által vezetett berlini lázadás éppen ezt a brüsszeli lopakodó föderalizmust akarja megtörni. Ha az EU saját adóztatási jogkört kap, a nemzetállamok végleg elveszítik az ellenőrzést a brüsszeli bürokrácia felett. António Costa, az uniós állam-és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke, aki a napokban kezdi meg európai turnéját, hogy tető alá hozzon egy kompromisszumot, gyakorlatilag egy politikai aknamezőre lép.
Mi a tét a magyarok és a mindennapi emberek számára?
Ez a harc nem elvont makrogazdasági számokról szól, hanem a mindennapi valóságról. Ha a „Fukar Hatok” győznek, és drasztikusan megvágják az uniós büdzsét, az kevesebb támogatást jelent a mezőgazdaságnak, az utak és vasutak építésének Közép-Európában, ami közvetlenül érinti a hazai növekedést és a munkahelyeket. Ha viszont Brüsszel zsarolása kap teret, és
átnyomják a nagyobb költségvetést az új uniós adókkal, azt az európai polgárok az árak emelkedésében, a magasabb rezsiköltségekben és a csökkenő reálbérekben fogják megfizetni.
A berlini csúcstalálkozóval tehát eldördült a startpisztoly. Az őszi uniós csúcstalálkozók emiatt nem a nagy geopolitikai nyilatkozatokról, hanem a kíméletlen pénzügyi osztozkodásról fognak szólni.
Címlapkép: Christian Stocker osztrák kancellár, Mette Frederiksen dán miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár és Petteri Orpo finn miniszterelnök (b-j) az Európai Unió nettó befizetõ országainak a következõ hétéves uniós költségvetésrõl tartott csúcstalálkozóján a berlini kancellári hivatalban 2026. augusztus 27-én – Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber