Kiutasítanak Ukrajnából két magyar diplomatát, jelentette be az ukrán külügyminiszter

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Andrij Szibiha, ukrán külügyminiszter

A két magyar diplomatának 48 órán belül el kell hagynia Ukrajnát – közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter pénteken az X-en.

A tárcavezető bejegyzésében tájékoztatott arról is, hogy a külügyminisztériumba kérették Magyarország kijevi nagykövetét, akinek átadták a diplomaták kiutasításáról szóló jegyzéket.

„Válaszul cselekszünk Magyarország lépésére, a kölcsönösség elve és nemzeti érdekeink szerint”

– tette hozzá, utalva arra, hogy Magyarország ezt megelőzően pénteken döntött két ukrán diplomata kiutasításáról.

A történtekre Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője is reagált.
„Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Ukrajna nem képes elviselni Magyarország békepárti álláspontját. Nem képesek elviselni, hogy nem engedjük magunkat belenyomni a háborúba, és nem képesek elviselni, hogy a magyar emberek dönthetnek Ukrajna EU-tagságáról”
– fejtette ki.

Paczolay Máté az MTI-nek eljuttatott közleményben azt írta: „Akármilyen lejárató akciót is indítanak, akárhogy is fenyegetőznek, Magyarország nem szállít fegyvereket, kimaradunk a háborúból, és megakadályozzuk, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását.”

A két ukrán kém kiutasításáról szóló döntést Szijjártó Péter jelentette be Facebook-oldalán közzétett videójában.

Korábbi cikkünket itt olvashatják a témában:

Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet

Forrás: hirado.hu
Címlapkép: X/@andrii_sybiha

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004