A záró szentmisén Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét a kegyhely szabadtéri oltáránál a jelenlévő papsággal. A főpásztor szentbeszédének összefoglalóját az alábbiakban adjuk közre.

A homíliában Felföldi László püspök az elindulás, az úton lét és a megérkezés üzeneteiről elmélkedett, melyek minden zarándoklat, így az életük útját járó zarándokok legbensőségesebb titkait is hordozzák, melyek személyes életünk zavarai, nyereségünk és veszteségeink hordozói.

„Mit tegyünk? Mit lépjünk? Hogy legyen? Elinduljunk? Merre induljunk? Súlyos kérdések ezek fiatalok és idősek számára is. De ahhoz, hogy megszülessen a válasz, arra, hogy mi a küldetésünk, ki kell mozdulni.

A kimozdulás, az elmozdulás a lélek legnagyobb tette, melyet, ha nem tudunk megtenni, fontos tudni, hogy nem az ésszel van baj, hanem a szívvel, hisz a szív az, ami az akarat, a lépés üzenetét hordozza. A lépés megtétele, a kimozdulás, az elindulás feladata az Egyházban, a személyes életekben is sokszor jelen van.

Ezért csodás egy zarándoklaton való részvétel, mert megtanít lépni, egy belehelyezni magunkat az elindulásba, melynek lendülete visz magával és haladunk előre.

Az életünk nem az elindulás és a megérkezés, hanem az úton lét. Ezt éltük meg ma mi is Pécs és Máriagyűd között. A valódi élet is mindig útközben van, a mindennapokban, amikor út közben éljük meg a sorsunkat és az akadályokat. A nagy kérdés az, hogy mit kezdünk ezzel és hogyan tudjuk megoldani, túllendülni.

A mai zarándoklatunkon csodák születtek. Kisgyermekek haladtak végig az úton, és idősek, akik az utolsó erejüket szedték össze, hogy végig tudjanak haladni rajta. Ez tiszteletre méltó.

 

Az Egyház története ugyanilyen, mely most, az evangélium hirdetésének útján egy új vezetőre, XIV. Leó pápára figyel. A Szentlélek adta és készítette őt. A 69 éve csak arról szólt, hogy erre a szolgálatra felkészítse, hogy igent tudjon mondani. Már első szavaival megerősített minket: „Jézus az élő Isten Fia, vagyis az egyetlen Megváltó és az Atya arcának kinyilatkoztatója. Őbenne Isten, hogy közelivé és elérhetővé tegye magát az emberiség számára, egy gyermek bizakodó szemében, egy ifjú eleven elméjében, egy férfi érett vonásaiban nyilatkoztatta ki magát nekünk”. Így indított abban a pillanatban, amikor megállt a Szent Péter-bazilika erkélyén. Az első mondatai egy megrendült ember szívből jövő üzente:

„Béke mindnyájatokkal! Drága Fivéreim és Nővéreim, ez a feltámadott Krisztus első köszöntése, a Jó Pásztoré, aki életét adta Isten nyájáért. Én is azt szeretném, hogy ez a békeköszöntés belépjen a szívetekbe, hogy elérje családjaitokat, az összes embert, bárhol éljen is, elérje az összes népet, az egész földet. Béke veletek! Ez a feltámadt Krisztus békéje, fegyvertelen és lefegyverző béke, alázatos és állhatatos béke. Istentől származik, attól az Istentől, aki mindnyájunkat feltétel nélkül szeret.”

Leó pápa első szavai megerősítenek minket. Ezekkel a szavakkal kell nekünk békét vinnünk a világ értelmetlen, gyilkos háborúi közepette családjainkba, ahol fizikailag nem halnak bele gyermekek és felnőttek, de lelkükben igen abba a háborúba, ami velük történik. Ezért fontos a küldetés az, amit Leó pápa ránk bízott. Figyeljünk ezekre a szavakra, mert körülöttünk van a világ gonosz ereje.

De higgyünk abban, hogy a szeretet és a jóság hatalmát nem lehet legyőzni, mert az mindennél erősebb.

Itt vagyunk a gyűdi Szűzanyánál, az anyai szeretet és jóság titkánál. Az apák szeretete megvéd és megőriz minket, az anyák szeretete pedig meggyógyít és tovább vezet minket. Ez a kettő adja életünk erejét és biztonságát, ezzel a bizonyossággal jöttünk ide és ezzel az erővel kell továbbmennünk innen.

Leó pápa így fogalmazott a Szűzanyáról a hívek első köszöntésekor: „Anyánk, Mária mindig velünk akar járni, közel akar lenni hozzánk, közbenjárásával és szeretetével segíteni akar bennünket. Ezért szeretnék veletek együtt imádkozni. Imádkozzunk együtt ezért az új küldetésért, az egész Egyházért, a világ békéjéért, és kérjük ezt a különleges kegyelmet anyánktól, Máriától!”

 

Kérlek mindnyájatokat, hogy higgyük ezt a missziót, amit Isten ránk bízott. Hallgassuk meg egymást, hogy megértsük egymás szívét és akkor világosabban fogjuk látni a másikat és önmagunkat. Csak így kísérheti áldás utunkat:

„Lehet, hogy lesznek kétségeid, hogy jól döntöttél-e, lehet, lesznek olyanok is útközben, akik erősítik a kétségeidet, és azt mondják, hogy nem jó az út, amit választottál. Lesznek nehézségek az út során, és ilyenkor biztosan azok a hangok erősödnek, melyek azt mondják, miért indultál el, fordulj inkább vissza. Azonban jusson eszedbe (…), a Teremtőtől azért kaptál tehetséget és bátorságot, hogy az utat, amit kiválasztottál, végig tudd járni.” (J.J. Stalter)