Fenyegetőnek minősítették a német demokráciára az AfD nevű radikális jobboldalinak tartott párt szászországi szervezetét. Sachsen (Szászország) szövetségi tartomány Pirna nevű városában az általuk támogatott jelölt a december 17-i második választási fordulóban (53,8 százalékos részvétel mellett) az érvényes szavazatok 38,5 százalékát szerezte meg, ami relatív többségként elegendőnek bizonyult a tisztség elnyeréséhez. Az 53 éves Tim Lochner tagja az AfD frakciójának a városi tanácsban, de maga nem párttag. A pirnai politikus sikerének titkához hozzátartozhat, amit korábban kijelentett: „Ha egy városrészben az óvodákban és az iskolákban 38 százalékos a külföldiek aránya, az számomra a bennszülött népesség lecserélése.” Lochner városvezetőként egy transzparens, nyitott, világos és eredményközpontú vezetést ígért Pirna lakóinak.
Retteg a népharagtól a német fősodratú sajtó
Országszerte a vidéki utak szélén rögtönzött akasztófákat látni, amelyek közlekedési lámpák tábláit lógatták, utalva a 2021-ben hatalomra került három kormánypárt színeire. Németországban a gazdatüntetések tavaly decemberben kezdődtek országszerte, miután a költségvetési nehézségek miatt megszorításokat jelentett be a német kormány, amely érzékenyen érinti az átgondolatlan zöldpolitika miatt már így is nehéz … Olvass tovább