Jens Spahn, a CDU alelnöke, korábbi egészségügyi miniszter adott interjút a német Bildnek vasárnap, amelyben a Scholz-kormányt érintő kritika mellett többek között arról is beszélt, hogy Németországnak ki kell törnie a kontrolláltalan migráció szorításából. Spahn szerint a munkaerőpiac igényeihez igazodó, célzott bevándorlásra van szükségük, valamint az EU határainak védelmére. Ugyanakkor a német politikus szerint még ebben az esetben is éves szinten 300–500 ezer migránst kellene befogadni az EU-ba, akiket aztán a kvótarendszeren keresztül osztanának szét a tagállamok között. A politikus emellett a radikális jobboldali, euroszkeptikus és migrációellenes AfD-t is kritizálta, akiket Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségeseiként állított be – írja a hirado.hu.
Kudarcnak indult, azonban Merz profitálhat a CDU frakcióvezetőjének lemondásából
A német kancellár számára kudarcnak indult Jens Spahn, a CDU parlamenti vezetőjének a lemondása, azonban minden jel szerint ezt a saját előnyére tudja fordítani. Friedrich Merz ugyanis Spahn személyében nemcsak fontos pártvezetőjétől, de egyik legnagyobb riválisától is elbúcsúzik, aki ráadásul a koalíciós partnernél sem feküdt jól. A német kancellár egyik … Olvass tovább