Fidesz: Minden jel szerint irányított volt az augusztus 20-i rendezvénysorozat közbeszerzése

augusztus-20

A Tisza-kormány egyértelműen kamu közbeszerzési eljárást folytatott le, mutatott rá az ellenzéki párt. Minden jel szerint irányított volt az augusztus 20-i rendezvénysorozat közbeszerzése – közölte a Fidesz országgyűlési frakciója pénteken. A közleményben egy, a sajtóban megjelent információ alapján azt írták: a Tisza párt „házi rendezvényszervező cége”, a Hardrock Kft. már … Olvass tovább

Nagy a baj, nagyon nagy

Nagy a baj, nagyon nagy. Nézem az augusztus 20-i ünnepségek előtt-alatt készült videókat és elszörnyedek. A jövő reménységeinek, a választást eldöntő ifjú nemzedéknek halvány fogalma sincs, mit ünnepelünk 20-án. Abszurd! Vannak persze, és remélem, nem is kevesen, akik legalább ennyit tudnak, de hol voltak iskola helyett azok a fiatalok, akik … Olvass tovább

„Megmaradni magyarnak” – Gyönyörű új dalt kapott a magyarság augusztus 20-án + VIDEÓ

Kiss-Kata-Zenekar

Orbán Viktor is ezzel köszöntötte Magyarországot a nemzeti ünnep alkalmából. Középkori templomok, kárpátaljai gyerekek és a háború idején átélt meghatározó élmények ihlették a Kiss Kata Zenekar új videóklipjét. A Megmaradni magyarnak című, augusztus 20-án debütált kisfilm Szabolcs-Szatmár-Bereg és Kárpátalja évszázados szakrális örökségén keresztül szól hitről, identitásról és összetartozásról. Kiss Kata … Olvass tovább

Bóka János: Szent István művének tanulságai ezer év távlatából is irányadóak + VIDEÓ

Bóka János országgyűlési képviselő Brüsszelben

A magyar nemzet határokon átívelő közössége, a család, a szuverén állam és a saját lábon álló gazdaság mellett tett hitet, valamint fellépést ígért az önkénnyel és az ország kiárusításával szemben Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön közzétett Facebook-videójában. „Hiszem, hogy Szent István művének vannak … Olvass tovább

Orbán Viktor: Voltunk, vagyunk, leszünk + VIDEÓ

Orbán Viktor

Magyarországot köszöntötte a Fidesz elnöke. Orbán Viktor egy közösségi médiás posztban köszöntötte Magyarországot az államalapítás ünnepe alkalmából. A korábbi miniszterelnök bejegyzésében leszögezte: „Voltunk, vagyunk, leszünk!”, utalva a több mint ezeréves államiságra. Emellett a Kiss Kata Zenekar Megmaradni magyarnak című dalával üzent a nemzetnek a Fidesz elnöke.   Orbán Viktor köszöntötte … Olvass tovább

Magyar Péterék egy kamunak tűnő közbeszerzésre égettek el milliárdokat

Országház-fényfestés

A Szent István-napi rendezvény közbeszerzését vitatják. Bár az idei Szent István-napi rendezvénysorozat költsége (a tiszás-kormányzati kommüniké szerint) a korábban tervezett 17,5 milliárd forintról mintegy 4 milliárdra csökkent, a szervező kiválasztásának körülményei komoly kérdéseket vetnek fel. A G7 birtokába került levelezések alapján ugyanis a későbbi nyertes Hardrock Kft. vezetője már a … Olvass tovább

Így alakul az ünnep Budapesten

zászlófelvonás

Ma ünnepeljük az államalapítás és Szent István király napját, Budapesten pedig egész nap egymást érik az ünnepi programok. Az augusztus 20-i programok között lesz zászlófelvonás és tisztavatás, légi parádé, Magyar Ízek Utcája, családi programok, koncertek, esti diszkó a Kossuth téren, majd látványos audiovizuális show és tűzijáték is. Reggel 8 órakor … Olvass tovább

Államalapító buli

A jelenlegi kormányzat alatt az ünnep karaktere jelentősen átalakult, és egyre inkább buliszerű rendezvénnyé formálódott – írta ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA elnöke a Magyar Nemzet oldalán. Az írás szövegét alább változtatás nélkül közöljük.  Augusztus 20. a magyar állam ezeréves folytonosságának napja. Szent István király döntése alakította a törzsi szövetséget … Olvass tovább

10 meglepő babona és hagyomány, ami augusztus 20-ához kapcsolódik

Augusztus 20-ához számos különleges népszokás, hiedelem és legenda kapcsolódik, amelyek közül több ma már kevésbé ismert. Szent István napja az államalapítás mellett az új kenyér ünnepe is, de régen az időjárástól a termésen át egészen a gólyák indulásáig sok mindent próbáltak megjósolni ezen a napon. Mutatjuk a legérdekesebb augusztus 20-i … Olvass tovább

Ezt is meglépik Magyar Péterék: Tisza pártünnepet csinál augusztus 20-ból

Az utóbbi évtizedekben augusztus 20-a hagyományosan mentes volt a pártpolitikai rendezvényektől és csatározásoktól. Ezt a közmegegyezést rúgta fel a Tisza Párt már két évvel ezelőtt, amikor nyílt pártrendezvényt szervezett a Margit-szigetre. Most ugyanide várják az aktivistáikat a Tisza-szigetek országos találkozójára, ahol Magyar Péter is beszédet mond. Az 1990-es rendszerváltoztatás óta … Olvass tovább