A kisebb pártok megmaradása a Demokratikus Koalícióval szemben igencsak kérdéses, ezért nem meglepő, hogy többen is a Gyurcsány-pártba való átigazolás mellett döntöttek. Most épp a Párbeszéd felügyelőbizottságának elnöke, Kenéz István döntött úgy, hogy átigazol a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióba.
Deák: A gyengülő baloldal a megrendelők elvárásait teljesíti
A nemzeti ünnep tapasztalatait értékelte lapunknak nyilatkozva Deák Dániel politológus, aki szerint a hazai baloldal lényegében fejsúlytalanná vált, egyre kevesebb embert tud megmozgatni. Az elemző kitért a francia nyugdíjtörvény elfogadásának körülményeire is, mert az eset meglátása szerint a brüsszeli kettősmérce tipikus megnyilvánulása. „A március 15-i ünnepi események jól mutatták, hogy … Olvass tovább