Nem túl rózsás Budapest anyagi helyzete, épp 200 millió forint büntetést szabtak ki a BKK-ra is, a baloldali városvezető mégis több, vezetőállású munkavállaló prémiumkifizetését hagyta jóvá. 200 millió forintról döntött Karácsony Gergely, a listán pedig szerepel a járatritkításért, a fővárosi utasokat vágásérett pulykához hasonlító Walter Katalin, a Városháza-ügyben feltűnő Barts J. Balázs, és Mártha Imre is, akinek több luxusingatlana van Floridában.
BKK
Karácsonyék engedtek, az új bérletrendszerrel az utasok járnak jól
Nemcsak megmarad a Budapest-bérlet, de elvileg március 1-jétől még olcsóbb is lesz!
Lázár János építési és közlekedési miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn bejelentette, hogy március 1. után mind a vármegye- és országbérleteket, mind pedig a Budapest-bérletet elfogadják az összes fővároson belüli közösségi közlekedési szolgáltatónál. A főpolgármester kedden reggel közölte, hogy csökkentik a havi Budapest-bérletek árát, és 9500 helyett 8950 forintba fog kerülni.
Karácsony már a menekülést tervezi, újrázási esélye egyre bizonytalanabb
A sajátjai törnek a vesztére, hiszen a legutóbbi választási fiaskó miatt a „teljes ellenzéki összefogás” jelszó már kevésbé hangzik jól balliberális körökben, így aztán nem meglepő, hogy a főpolgármester újabb tisztséget szemelt ki magának. Pillanatkép a baloldali erőviszonyokról. Kacsoh Dániel írása. Közeledik az önkormányzati és az európai parlamenti választás, de … Olvass tovább
Az utasokat levágandó pulykákhoz hasonlító BKK-vezér lemondását követelik, Karácsony meghátrált
Távoznia kell „a BKK saját utasait vágásérett pulykákhoz hasonlító vezetőjének”, már nem csak a jobboldal, de Ungár Péter, Vitézy Dávid és a Magyar Közlekedési Klub szerint is. A BKK szerint politikai kampány áldozatai lettek, Karácsony Gergely pedig ugyan nem fogadta el a BKK-vezér, Walter Katalin lemondását, a járatritkítások ügyében azonban meghátrált visszavonásukat jelentette be.
Vitézy: A főpolgármester a minősítést választotta, ahelyett, hogy a lényeggel foglalkozott volna
A korábbi BKK-vezér arra kéri a városvezetőt, vonja vissza a BKK járatritkításait. Bár hivatalosan nem jelentette be a BKK, január 19-e után számos BKK-járat ritkábban indul hétfőn és pénteken a csúcsidőben. Ezzel Karácsony Gergely szabályosan lábon lőtte a budapesti közlekedést, fel se férnek az utasok a buszokra. A történtek után … Olvass tovább
A BKK eljárása „kommentálhatatlan, felháborító és gusztustalan”
A BKK péntektől csúcsidőben ritkítja több járatát is, meg is hozta a káoszt a fővárosi reggel. Vitézy Dávid és Őrsi Gergely, a II. kerület MSZP-s polgármestere is kiakadt a BKK járatritkítása miatt, de még a civilek is kiakadtak a BKK eljárásán.
Ifj. Lomnici Zoltán: Mi a főpolgármester fegyelmi felelősségének jogalapja?
Amennyiben Karácsony Gergely tudatosan döntött a megállapodás helyett az együttműködés felszámolása mellett, ezáltal megszegve az önkormányzatokra vonatkozó alaptörvényi kötelezettséget, helye lehet a fegyelmi eljárás megindításának. A közelmúltban egy magánszemély közérdekű bejelentésében fegyelmi eljárást kezdeményezett a Fővárosi Közgyűlésnél Karácsony Gergely ellen, amiért – ahogy fogalmaz – a főváros 2,175 milliárd forinttal … Olvass tovább
Nem a kormány, de nem ám, hanem Karácsony és Draskovics fúrta meg a Budapest-bérletet
Egy belső BKK-s levelezés bizonyítja: december végén utolsó ajánlatot kapott a kormánytól a főváros a Budapest-bérlet fenntartására és az agglomerációs járatok, HÉV-ek és buszok közös működtetésének folytatására. Draskovics Tibor, a Gyurcsány-kormány volt pénzügyminisztere, jelenleg a BKK igazgatósági elnöke és Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója közötti levelezésből kiderül: a 2020 óta … Olvass tovább
Meglepte a havazás a fővárost, de Karácsony az Andrássy út szépségét méltatja (VIDEÓVAL)
A november utolsó napján lehulló hó teljesen felkészületlenül érte Budapestet, ahol gyakorlatilag összeomlott a közösségi közlekedés, a főpolgármestert azonban ez láthatóan a legkevésbé sem zavarja. Az intenzív havazás miatt 17 busz terelve vagy szakaszosan közlekedik a fővárosban, voltak járművek, amelyek forgalmas közlekedési csomópontokban fordultak keresztbe, tovább nehezítve az amúgy is … Olvass tovább
Ön már utazott betonkeverővel?
Oké, hogy hamburgerrel, fagyival, benzineskannával tilos felszállni, de betonkeverővel? Sok érdekességgel, meglepő dologgal találkozhatnak azok, akik rendszeresen használják a budapesti tömegközlekedést, de ilyet talán még ők sem láttak: egy férfi betonkeverőt tolt az egyik BKV-busz fedélzetére. Vajon vett neki külön jegyet? Hamburgerrel, fagyival, benzineskannával tilos felszállni, de betonkeverővel? A Vezess.hu … Olvass tovább