Egy teljesen elhibázott, őrült tervhez egy észszerű kompromisszum keretében a magyar kormány lehetőséget biztosított az EU és a tagállamok vezetőinek, hogy évente felülvizsgálhassák saját rossz döntésüket, s bár ez több alapító tagállamnak is kedvező lenne, de gyávák felvállalni, és egység helyett a széttagoltságot választják – reagált a brüsszeli csúcson született megállapodásra a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán.
Európai Unió
Orbán Viktor: ezeréves magyar államról ne mondják meg a szomszéd szlávok, hogy kik vagyunk
Sikerként értékelte a csütörtöki, az európai uniós csúcson folytatott tárgyalásait Orbán Viktor miniszterelnök pénteken. A kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kijelentette: Magyarország továbbra sem küld fegyvert Ukrajnába, ahhoz járult hozzá, hogy a csődbe jutott ukrán állam ne omoljon össze.
Az unió célja eltakarítani a magyar nemzeti kormányt
A hazai és az uniós progresszívek egymásnak asszisztáló támadással próbálják gyengíteni a magyar kormányt. Vasvári Éva írása. Az ellenfelet megsemmisíteni és még az emlékét is eltörölni – mintha ez a vízió lebegne az unió baloldali bürokratáinak és képviselőinek szeme előtt, amikor önmagukból kifordulva küzdenek a magyarok s a magyar többségi … Olvass tovább
Ifj. Lomnici Zoltán: Legalizálhatja-e Brüsszel a prostitúcióhoz kapcsolódó bűncselekmények körét?
Az uniós igazságügyi miniszterek informális ülésén Brüsszelben érintették a prostitúcióhoz kapcsolódó egyéb bűncselekmények engedélyezett tevékenységgé tételét.
Orbán Viktor: Brüsszel nem kér a kompromisszumból, inkább a zsarolást választja
Kompromisszumos ajánlatot tett Magyarország az Európai Unió tagállamainak Ukrajna finanszírozására – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Le Point francia hetilap weboldalán kedden megjelent interjúban. A kormányfő közlése szerint a javaslat fogadtatása nem volt pozitív; ha a tagállamok nem értenek egyet olyan kérdésekben, mint a háború, a migráció, a gender, azonnal imperialista reakciót tapasztalnak Brüsszelből, és zsarolásnak vetik őket alá.
Magyarország konstruktív, de zsarolni nem hagyja magát!
Brüsszel az uniós forrásokhoz való hozzáférést politikai nyomásgyakorlásra használja. A Financial Times bizonyos kiszivárgott dokumentumok alapján arról írt, hogy egyes brüsszeli politikusok zsarolásra használnák az uniós forrásokat Magyarországgal szemben. A lap szerint az EU szorgalmazni fogja, hogy a tagállamok szüntessenek meg minden, Magyarországnak szánt uniós támogatást, ha hazánk nem áll … Olvass tovább
Biztos, hogy az európai „egység” és „biztonság” fogalmát egy afrikai bevándorló illusztrálja?
Én nem állítom, hogy maradéktalan rajongója lennék a magyar kormányzati plakátoknak, na de egy Soros-kép és egy „Ne táncoljunk úgy, ahogy ők fütyülnek” mondás legalább valamiképpen szinkronban van egymással és rezonál a polgárok tekintélyes részének gondolataira. Szürke januári hétköznap. Miután a polgár meghallgatta a hírekben, hogy Konstancánál épp az ukrán … Olvass tovább
Bayer Zsolt: Ha a gombostűembargó nem fogja térdre kényszeríteni Putyint, akkor semmi sem
Most, hogy Ursula von der Leyen hamarosan póniháton, kivont szivárványos zászlóval belovagol majd a kukatároló mögé, ideje vetnünk egy pillantást arra az unióra, amelynek mi magunk is tagjai vagyunk. Az unióra, amely az elmúlt években, a világjárvány, két háború, a mindent elözönlő migráció, a gazdasági hanyatlás, az energiaválság, a kulturális … Olvass tovább
A francia gazdáknak is elegük van, útlezárásokkal tiltakoznak a megszorítások ellen
Franciaországban él az unión belül a legtöbb termelő, nem csoda, hogy ők is felemelik szavukat Brüsszel gazdanyomorító lépései ellen, olyannyira, hogy Macronék már visszakoznak is. A francia gazdák is csatlakoztak azokhoz a német és lengyel tüntetőkhöz, akik azt üzenik az európai vezetőknek: elég volt a nekik kedvezőtlen szabályozásokból. Szerdán Franciaországban … Olvass tovább
Kondor Katalin: Magyarországon is proxyháború zajlik
Elérkezett a „csöbörből vödörbe” igazsága, manapság az Európai Uniót tán két tucat soha meg nem választott ember irányítja, akik nem tartoznak elszámolással senkinek, sőt az ígéreteik betartását sem ellenőrzi senki. Az EU parlamentje épp annyit ér, mint a Szovjetunió hajdani Legfelsőbb Tanácsa. Már jó néhány évtizede a monstrumok korában élünk. … Olvass tovább