Havasi Bertalan: A Fidesznek semmi köze a Polgári Demokraták nevű kezdeményezéshez

Havasi Bertalan

Az ellenzéki párt kommunikációs igazgatója azt is leszögezte: a Fideszt nem fenyegeti a pártszakadás veszélye. A Fidesznek semmi köze a Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya által indított, Polgári Demokraták nevű kezdeményezéshez – mondta az InfoRádióban az ellenzéki párt kommunikációs igazgatója. Havasi Bertalan szerint egyébként nincs is túl nagy igény arra a párbeszédre, amit … Olvass tovább

Havasi Bertalan: Lehetetlen párbeszédet folytatni Magyar Péterrel

Havasi Bertalan

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tiszával szembeni politikai szembenállást inkább erősíteni kellene. „Jelenleg nincs a Fidesznek álláspontja Navracsics Tibor kezdeményezéséről, de nekem van” – közölte Havasi Bertalan. A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott: „Polgári demokrataként számomra az egyenes út a Fidesz. A Tiszával való végletes szembenállás szükséges és erősítendő. … Olvass tovább

Ferencz Orsolya: pártpolitikai kereteket meghaladó, polgári közösséget építünk

ferencz orsolya

A jelenlegi pártpolitikai kereteket meghaladó, a polgári Magyarország eszményét képviselő erős jobboldali politikai közösség felépítésének szándékáról írt Ferencz Orsolya fideszes politikus, volt űrkutatásért felelős miniszteri biztos szerdán a Facebookon. Az elmúlt napok eseményei világosan megmutatták, hogy „az érdemi megújulást elmulasztó egykori kormányoldal jelen helyzetében már nem tud elég erőt felmutatni … Olvass tovább

Navracsics Tibor/Ferencz Orsolya: A nemzeti tőkéseknek finanszírozniuk kell a konzervatív média működését!

NAVRACSICS Tibor

A nemzeti tőkéseknek most kötelező segíteniük és mecénásként finanszírozniuk a konzervatív média működését – olvasható abban a nyílt levélben, amelyet kedden tett közzé Navracsics Tibor korábbi közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Ferencz Orsolya, az Orbán-kormány volt űrkutatási biztosa. A Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya Facebook-oldalán egyaránt olvasható levélben az áll, … Olvass tovább

Magyar Úton Gyűlés: A szuverenitás nem alku tárgya

Magyar úton gyűlés

A Nemzeti Maximumért és a PestiSrácok szervezésében Magyar úton elnevezéssel gyűlést tartottak pénteken a pesti Vértanúk terén. A kezdeményezéssel a nemzeti tábor szélesebb bevonását szeretnék elősegíteni közös jövőnk formálásába. A gyűlésen felszólalt a leköszönő kormánypártokkal szemben több kritikát megfogalmazó Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszter biztos, aki a Fidesz–KDNP színeiben Józsefvárosban … Olvass tovább

Ferencz Orsolya: Pikó András végig hazudta a kampányt, polgármesteri legitimációjának vége

pikó andrás Horváth Alexander

Felfokozott hangulatban zajlik a józsefvárosi időközi választás hajrája. A tét nagy, a baloldali politikusok civakodásba kezdtek. A választók pedig eldönthetik, milyen irányba forduljon a kerület sorsa. Amennyiben nem a drogbotrányba került ex-DK-s képviselő, Horváth Alexander nyer, Pikó András elveszíti egyeduralmát a testületben. Kitálalt egy volt DK-politikus: Horváth Alexander fehérporos videója … Olvass tovább

Történelmi nemzetegyesítő küldetés volt Kapu Tibor űrutazása

GERHARDT Máté; FERENCZ Orsolya; CSERÉNYI Gyula; KAPU Tibor Tranzit fesztivál

Kapu Tibor küldetése ezer és ezer magyar gyermeket inspirálhat, katalizálhat arra, hogy tudományos területen tanuljon tovább. Történelmi nemzetegyesítő küldetés volt Kapu Tibor űrutazása, hiszen tizenötmillió magyar „emelte magasba” az űrhajóját, várta őt haza, s volt rá büszke megérkezésekor – hangsúlyozta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos pénteken Tihanyban, a Tranzit fesztiválon. … Olvass tovább

A kiválasztástól a visszatérésig: kutatóűrhajósaink élményeikről meséltek

Kapu-Tibor-Cserényi-Gyula

Nagyszámú hallgatóság előtt tartott élménybeszámolót Kapu Tibor és Cserényi Gyula kutatóűrhajós szombaton Budapesten, a Millenáris parkban, ahol a felkészülésről és az űrutazásról is beszéltek a közönségnek, majd közös fotók készítésére és autogramkérésre is lehetőség nyílt. Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa és Cserényi Gyula kiképzett kutatóűrhajós óriási érdeklődés mellett mondta el … Olvass tovább

Kiderült az igazság Kapu Tibor utazásával kapcsolatban

Kapu-Tibor-űrállomás

Noha eddig nem tudtuk, de akadtak problémák a landolásnál. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős kormánybiztos a közösségi médiában osztott meg néhány érdekességet a második magyar űrhajós, Kapu Tibor űrutazásával kapcsolatban. „A Nemzetközi Űrállomáson Tibor volt a legszorgalmasabb, hatvan kísérletből huszonötöt ő végzett el, sokszor a pihenőidejében is dolgozott. A felfelé utat … Olvass tovább

Izgalmas animáció mutatja be, hogyan érnek majd Földet Kapu Tiborék (videóval)

Kapu-Tibor

A Dragon űrkapszula a jelenlegi tervek szerint kedden 11 óra 31 perckor landol Kalifornia partjainál. A Grace űrkapszula, fedélzetén az Axiom–4 legénységével magyar idő szerint hétfőn kora délután kezdte meg visszaútját a Földre. Az Axiom-4 küldetés tagjai, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós, hétfőn elhagyták a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetét, magyar idő … Olvass tovább