Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a magyar gazdaság bebizonyította, hogy az uniós források nélkül is válságálló. A kormányfő hozzátette: nincs az a pénz, amiért, amiért Magyarország beengedné a migránsokat és kitenné a magyar gyermekeket az LMBTQ-propagandának. Orbán Viktor közölte, a megnyitott uniós források lehetővé teszik, hogy a tanároknak járó béremelési program 6 helyett 3 év alatt teljesüljön.
gyermekvédelmi törvény
Újabb esztelen elképzeléssel gázolna át a magyar törvényeken Brüsszel
Most látszik igazán, mekkora szükség van a magyar gyermekvédelmi törvényre! Reméljük, az Európai Tanács bölcsebb lesz, mint az EP-képviselők. Az európai parlamenti képviselők 366 igen, 145 nem és 23 tartózkodás mellett megszavazták az „uniós szülői igazolványt”. Az okmány Európai Parlament új ötlete arra, hogy biztosítsák az egyik tagállamban létrejött szülői … Olvass tovább
A mindenhez is értő Lili ezúttal a gyermekvédelmi törvényt támadta
Jogászkodni próbált Pankotai Lili, pedig akár az érettségire is készülhetett volna… A Nyílt sisak című műsorban a nemzeti konzultáció kapcsán a gyermekvédelmi törvényről és az alaptörvényről is beszélt. A trágárságáról elhíresült aktivista ezután a közösségi oldalán kellő cinizmussal azt állította, „a Fidesz által írt, népszerű nevén gyermekvédelmi törvény 6/A paragrafusában … Olvass tovább
Ostrom kívül-belül
A legújabb hazai balos téma az eutanázia, az ostrom pedig az ellenzéki csatornákon, sajtótermékekben zajlik. A világban dúl a valódi ostrom orosz-ukrán, izraeli-palesztin, azaz inkább a Hamász terrorszervezet és Izrael között, akit megtámadtak. Ám Magyarország is egy ostrom középpontjában áll, a hamis ideológiák-keresztény értékvédelem között zajlik a csata, kívül és … Olvass tovább
Nicsak, ki sejlik fel a gyermekvédelmi törvény elleni támadások mögött?
A Soros-birodalom láthatóan erős lobbitevékenységbe kezdett, és a magyarországi gyermekvédelmi, pedofilellenes törvényt homoszexualitás-ellenes jogszabályként igyekezett beállítani. Az elmúlt években a Soros-hálózat szervezetei folyamatosan támadták hazánkat a gyermekvédelem ügyében. A tavalyi népszavazás érvénytelenségéért még kampányt is szerveztek. Több olyan Brüsszelben befolyásos politikus is rárontott a magyar gyermekvédelmi törvényre, akik kapcsolatban vannak … Olvass tovább
Litvániában már rég létezik gyermekvédelmi törvény, mégis csak a magyarokat vegzálják miatta
Pedig a litvánok is védik a kiskorúakat az olyan adattól, amely becsmérli a családi értékeket, és az alkotmányukban foglaltaktól eltérő házasság- és családalapítási koncepciót hirdet. Dornfeld László, az Alapjogokért Központ elemzője közölte, 2002 óta van hatályban Litvániában „A kiskorúak védelme a nyilvános információk káros hatásaival szemben” elnevezésű törvény. A jogszabályt … Olvass tovább
A kultuszminiszter kirúgta L. Simon Lászlót, szerinte „vezetőnek alkalmatlan”
Csák János miniszter mint a munkáltatói jogkör gyakorlója hétfőn átadta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója munkaviszonyának megszüntető okiratát – adott ki tájékoztatót a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A miniszter az indoklásában kifejtette, hogy a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan … Olvass tovább
Demeter Szilárd: A gyerekek elfogadó képessége nem szorul érzékenyítésre
2010 óta, amióta „diktatúrában élünk” Magyarországon, egyetlen egy könyvet nem tiltottak be – mondta Demeter Szilárd a Mandinernek. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója kifejtette, egyre inkább csökken a nyomtatott könyvek népszerűsége, amely veszélyeket is rejt magában.
Az antifóliás álteológus öröme
Hű, ez aztán az amazon, aki halált megvető bátorsággal hazudja félre a tényeket. Aki képes akár egy angyalt is olyan módon megvilágítani, hogy az sátáni arcot mutasson. Egy igazi ateista teológus, aki a Szentírást bármikor képes úgy kiforgatni, hogy az látszólag alátámassza az isteni parancsolatokkal ellentétes véleményét.
Daniel Freund nem nyugszik, tovább zsarolná Magyarországot
A feltételek egyike, legalábbis a strukturális és regionális forrásokhoz való hozzáférés esetében, hogy módosítsák a gyerekvédelminek nevezett, valójában súlyosan kirekesztő és szexuálisan megbélyegző jogszabályt – mondta Daniel Freund a német Zöldek/Európai Szabad Szövetség EP-képviselője a 444-nek adott interjújában. A képviselő ezzel kapcsolatban megjegyezte: az Európai Bizottságnak el kell gondolkodnia azon, … Olvass tovább