Gyurcsány Ferenc
Magyar-Zsolnay Attila: Gyurcsányi terror következmények nélkül 1.
A CÖF-CÖKA által alapított Civil Igazságtételi Bizottság munkája (pl. Fricz Tamás portálunkon közzétett elemzése) alapvetően a kommunizmus idején elkövetett, máig feltáratlan és így következmények nélkül maradt bűnök bemutatását végzi, de a rendszerváltás utáni idők legsúlyosabb gaztettéről, a 2006-os gyurcsányi terrorakcióról sem feledkeztek meg. A brutális rendőri fellépések előzményeit, az akkor … Olvass tovább
A karosszékből álljanak most fel
Talán bizonyára még sokan emlékeznek erre a kedves rajzfilmfigurára, mely minden este tornára invitálta a családokat a tévében. Most újra aktuális az aktivitás, de most más tartalommal, más biztatással. Hiszen nem, még nem nyertünk! – ismerheti be minden Fidesz szavazó és szimpatizáns alig több, mint egy héttel a sorsdöntő választások … Olvass tovább
Megjött Gyurcsány is: Pocsék ember, aki nem háborúzna Ukrajnáért!
Gyurcsány Ferenc a pénteki Facebook-bejegyzésében odáig ment a háborús hangulatkeltésben, hogy feláldozná a magyar nemzetet az ukrajnai konfliktusban – áll a Magyar Nemzet beszámolójában. A baloldal vezére Zelenszkij ukrán elnöknek a magyar kormányfőhöz intézett provokatív követelése és Orbán Viktor erre adott elutasító válasza kapcsán úgy fogalmazott a közösségi oldalán: „Pocsék ember … Olvass tovább
És pont…
Miért nem lehet valamire azt mondani, hogy igen vagy nem! Tisztán, nem egyrészt-másrészt-alighanem kontextusban, hanem tűpontosan. Most erre van szükség. Nem szállítunk fegyvereket és pont. Kimaradunk ebből a háborúból és pont. Kell az orosz olaj, energia és pont. – tőmondatokban, mint Orbán Viktor. Nem lehet azt mondani mindig, hogy valaki … Olvass tovább
Németh Szilárd: amíg Orbán kormányoz betonbiztos a rezsicsökkentés
Rezsicsökkentés csak addig van, amíg Orbán Viktor kormányoz, de addig „betonbiztosan” – jelentette ki Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a Facebook-oldalán. „Mi már 2014-ben és 2018-ban is bizonyítottuk, hogy rezsiügyben is álljuk a szavunkat” – tette hozzá videójában a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. A magyar családok, nyugdíjasok és kisvállalkozók megfizethető … Olvass tovább
Ferkó a Facebookon
Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán tegnap a következő mondatokat osztotta meg rajongóival. „Öregecskedő, mosolytalan kormányzati ifjak összevonták bozontos szemöldöküket és helytelenítették a tegnapi tanár-, tanárjelölt- és diák demonstrációkat. Mert ugye most nincs itt az ideje és egyébként sem szabad. Nem mondjátok?! Mondják, V. Ferdinánd magyar királyt enyhén szólva se az eszéért … Olvass tovább
Wittner Mária: Aki nem tud semmit a múltról, inkább fogja be a száját!
A Pesti Riporter hétfő esti adásában az orosz-ukrán háború és a Békemenet fontossága, jelentősége került gorcső alá egy szabadságharcos szemével. Wittner Mária feltette azt a kérdést, hogy Márki-Zayt vajon honnan szerezte a baloldal? A józanul gondolkodóknak elegük van a baloldalból – fejtette ki véleményét az 56-os szabadságharcos. Wittner Mária Pio atya … Olvass tovább
Ki, ha nem Orbán?
Boris Kálnoky az MCC Média Iskolájának vezetője a Corvinák hasábjain megjelent véleménycikkben elemezte a közelgő magyarországi választáson induló erők, elsősorban az ellenzék állapotát és azt, miként értékeli a közvélemény a pártok tevékenységét. 2010 óta, tehát 12 éve kormányozza Orbán Viktor Magyarországot. 1998 és 2002 között is miniszterelnök volt már. Aki … Olvass tovább
Kígyó
„Gyurcsány Ferenc! Magának tényleg nem sül le a bőr a képéről? Magánál tisztességtelenebb, alávalóbb, hamisabb gazembert nem hordott a föld a hátán, az már egészen biztos! – hozta a Mandiner Kocsis Máté bejegyzését. Amit ma címzett a miniszterelnöknek az orosz-ukrán konfliktus ügyében, az mindennek a legalja. A gátlástalanság és a … Olvass tovább