Gyűlöletkeltés? Ja, a Fidesz!

Komjáthi Imre

Bevallom, napok óta kerülöm a témát. Próbáltam elfelejteni, mert ha csak eszembe jut, már rosszullét fog el. És azért is, mert nem akarom elhinni, hogy ennyi mocsok él köztünk, ennyi aljas indulattal átitatott embernek látszó tárgy. Ám be kellett látnom, hogy a struccot utánozni lehetetlen.

Olvass tovább

Pjotr Vengerszkij, az üvöltő dervis

magyar péter ima

Ódzkodtam attól, hogy foglalkozzam ezzel az aljas elmebeteggel, meg azzal a beteges komcsi-libsi ökölrázással, amellyel egyértelműen a katolikus egyház lehetetlenné tételével próbálkoznak. De ám legyen, a belpesti bolond legutóbbi fellépése mégis felébresztette bennem a szunnyadó oroszlánt.

Olvass tovább

Elképedve látjuk, mennyire magas szintű tudomány van a kiváló tizenévesek fejében

Innovációs sajtódíj Molnár Pál

Tények pengeélen – ez a szakmai jelmondata Molnár Pál újságírónak. Tanáremberből 1977-ben lett profi újságíró egy vármegyei lapnál, majd 1986-ban a Népszavánál vált budapesti zsurnalisztává. A TV Híradóban is szerkesztett műsorokat két éven át, a Kossuth Rádóban 11 évig dolgozott vezető beosztásokban. Az utóbbi években az online-sajtóban fejti ki tevékenységét. A Magyar Innovációs Szövetség körül annak megalapítása óta, több mint három évtizede serénykedik, ennek is, és az innovációs gondolat terjesztésében játszott szerepének is eliseréseként a napokban vehette át a MISZ Média Díját.

Olvass tovább

Ifj Tóth György: Drága Edina, gyűlöletből nem lehet humort facsarni!

Pottyondy Edina

Az a helyzet, hogy téged nem kussoltatnak, egyszerűen csak nem kíváncsiak rád azok, akik ellen naponta acsarkodsz. Ahogy a mondás tartja: Madarat tolláról, embert barátjáról ismerni meg. De most komoly zavarban vagyok, mert nem tudom eldönteni, kiről kit lehet megismerni: Pottyondi Edinát Puzsér Róbertról vagy fordítva? Az biztos, hogy sok … Olvass tovább

Talán Juszt is megérti: szólásszabadság csak egyféle létezik

Juszt László

Be kell vallanom, hogy soha nem kedveltem Juszt Lászlót, sőt! Úgy gondoltam – és ma sem gondolom másként -, hogy a közepesnél kisebb tehetségű, ámde gátlástalanul törtető, aki messzemenően kihasználta a párttitkár-miniszterhelyettes Juszt apuci pozíciójából eredő előnyöket. De eddig azt hittem, hogy ha tehetség nem is adatott neki, azért megvan a magához való esze. Hát kérem, tévedtem.

Olvass tovább