Mint ismeretes, Bogdan Święczkowski, a lengyel alkotmánybíróság elnöke, államcsíny elkövetésének gyanújával ügyészségi eljárást kezdeményezett Donald Tusk miniszterelnök és más vezető politikusok, bírák, valamint ügyészek ellen. A vád szerint a 2023 decemberében történt kormányváltás óta ezek a személyek bűnszervezetben tevékenykednek, melynek célja Lengyelország alkotmányos rendjének megváltoztatása, valamint az alkotmánybíróság és más alkotmányos szervek működésének megszüntetése.
jogállamiság
Lengyel jogállamiság – Tanúként beidézték, majd kezdeményezték a letartóztatását a volt igazságügyi miniszternek
„Lengyelországban az erőszak joga uralkodik, amelyet Donald Tusk (kormányfő) honosít meg” – jelentette ki az ellenzéki politikus.
Lengyel jogászszervezet: a lengyel kormány szélsőségesen arrogáns módon viszonyul Magyarországhoz
Az ezeréves lengyel-magyar barátságnak azonban „nem tud ártani a lengyelek átmeneti bizalmát élvező, (…) a Visztulánál idegen érdekeket képviselő embercsoport cselekvése”.
Andrzej Duda sem hisz Tuskék jogállamiságában
A lengyel elnök furcsának nevezte, hogy a Magyarországon menedékjogot kapott politikust a lengyel hatóságok úgy körözik, „mintha a legnagyobb kaliberű bűnöző, gonosztevő volna”. Érthető, hogy a magyar hatóságok kételkednek a Marcin Romanowski lengyel ellenzéki képviselővel, volt igazságügyi miniszterhelyettessel szembeni lengyelországi jogi eljárás szabályosságában – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök … Olvass tovább
Ki hitte volna? Rosszul állunk a Soros által finanszírozott jogállamisági felmérésén
„A közbizalom eltűnt az ilyen típusú propagandaanyagok mögül” – értékelte ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője a hazánkat lepontozó jogállami rangsorról.
V. EuCET konferencia panelbeszélgetés – „A lengyel jogállamiság helyzete napjainkban” (videóval)
Amit Lengyelországban látunk a médián keresztül, az nem ad okot bizakodásra. A Jog és Igazságosság pártja, a PIS nem elvesztette a választásokat, hiszen egymillióval több szavazatot kapott, mint a második helyen végzett Polgári Platform, csak a jobboldal kiüresedett és nem tudtak koalíciót kötni, ezért látjuk a lengyel kormány élén Donald Tuskot és az ő szivárványszínű koalícióját. Mi zajlik most Lengyelországban? Mert, amit mi látunk, az a jogállamnak a leépítése, hiszen a közmédiából kirakták az embereket, a legfőbb ügyészt leváltották, a volt belügyminisztert letartóztatták. Mindeközben az Európai Unió úgy viselkedik, mintha most állt volna helyre a rend. A kérdést két lengyel bíró a Lengyel Legfelsőbb Bíróságról és a lengyel Iuris Intézet munkatársa járta körbe Rab Irén történész, újságíró moderálása mellett.
Jogállam: korlátozzák a gyarmati múltú lakosok mozgását Párizsban az olimpia alatt!
Az intézkedés nagyrészt Franciaország korábbi gyarmatairól származó, kisebbségi csoportok tagjaira vonatkozik.
Rab Irén: Furcsa köztársaság
Nem hagyhatjuk, hogy országunk a szélsőjobboldal kezébe kerüljön, mondta a sajtótájékoztatón Kylian Mbappé, és feltette francia színekben pompázó maszkját az arcára. Talán még a gall kakas is rá volt hímezve. Így szeretett volna játszani, törött orral, hogy tévénézők milliói láthassák rajta nemzeti elköteleződését. „Büszkén akarom viselni a francia mezt, folytatta, nem akarok olyan országért játszani, amelyik nem képviseli az értékeimet.”
Az ügyészség újabb támadása a lengyelországi bírák ellen
Bizonyítékok hiányában vádol bírókat szervezett bűnözői csoportban való részvétellel, és követeli mentelmi joguk felfüggesztését a lengyel igazságügyi miniszter, aki egyben az ország legfőbb ügyésze is.
Tucker Carlson: Ez a nyugati igazságszolgáltatás megcsúfolása
Julian Assange ausztrál újságírónak az volt a bűne, hogy felfedte a hatalmon lévők bűneit – mondta el Ausztrália fővárosában, Canberrában Tucker Carlson amerikai konzervatív véleményvezér. Carlson a nyugati igazságszolgáltatás megcsúfolásának nevezte az Assange-zsal történteket.