Az eucharisztikus kongresszuson és a pápai misén felhőtlenül együtt imádkozó közösség is bizonyította, hogy Magyarországon sikeres a járványkezelés, értékelte a hét tapasztalatait Kiszelly Zoltán politikai elemző, aki kitért a magyar–lengyel kapcsolat erősítésére és a baloldali mozgósítás kudarcára.
Karácsony Gergely
Betelt a pohár: Tóth Csaba feljelentette Gulyás Marcit
Közösségi oldalára posztolt videóban beszél arról Tóth Csaba, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselője, hogy „egy politikusnak sok mindent el kell tűrnie”. Most azonban betelt a pohár” – fogalmazott. Az MSZP-s politikus szerint Gulyás Márton a Karácsony Gergellyel folytatott interjújában olyan „kérdésekbe csomagolt vádakat” fogalmazott meg, amelyek következtében Tóth feljelentést tett, mint mondta, „nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás” miatt. … Olvass tovább
Rákay Philip: Ez az egész nagyon durva! – videó
Megérkezett az Oktatási Hivatal vizsgálatának eredménye, melyből kiderült, hogy Karácsony Gergely jogszabályt sértő módon szerezte tanársegédi és adjunktusi állásait a Corvinus egyetemen.Karácsonynak egyértelműen hiányzott a szükséges képesítés a munkához, mégis tanársegéd lehetett 2004-ben, csupán 2 hónappal azután, hogy jól fizetett tanácsadója lett a Miniszterelnökségnek – írta Facebook-bejegyzésében Rákay Philip. Ez … Olvass tovább
Gigakupleráj és zűrzavar a Blahán
A Metropol stábja elképesztő állapotokat talált a Blaha Lujza téren: áll a munka, bámészkodnak a melósok, a dugó egyre nagyobb! Az építőanyagok összevissza le vannak dobálva, még a járdára is, a munkagépek állnak, a melósok meg a lapátot támasztják. A káoszt, zűrzavart látva nehezen hihető, hogy belátható időn belül valami … Olvass tovább
Komoly tétben mernék fogadni, hogy az előválasztás befutója Dobrev lesz
Közeleg a szeptember 18. és 26. között megtartandó, 130 millió forintba fájó ellenzéki előválasztás, amely Magyarországon közjogi értelemben ugyan nem létezik, de legalább szórakoztató. Kiválasztásra kerülnek az egyéni választókerületi jelöltek, akik 2022-ben közös támogatással indulhatnak el, és lehet voksolni a miniszterelnök-jelöltekre is, immár az érdeklődés híján kieső Pálinkás József nélkül; … Olvass tovább
Mindenáron Karácsonynak kell nyernie
Lehetetlen tisztán látni, hogy valójában miként alakult a baloldali előválasztás első fejezete. Jelen állás szerint Karácsony Gergely gyűjtötte össze a legtöbb ajánlást, a második helyet Dobrev Klára, a harmadikat Jakab Péter szerezte meg. Ez már csak azért is érdekes, mert a DK miniszterelnök-jelöltje – saját bevallása szerint – jóval korábban, … Olvass tovább
Közpénzből is segítik Karácsony kampányát
Egyes ellenzéki pártok szerint a Fővárosi Önkormányzat közpénzből segíti Karácsony Gergely előválasztási kampányát. Éles vita alakult ki az előválasztást koordináló Országos Előválasztási Bizottság legutóbbi ülésén a Fővárosi Önkormányzat tájékoztató kampányáról – számolt be az atv.hu. A lap azt írja: határozat végül azért nem született, mert a hat ellenzéki pártból csak … Olvass tovább
Láng Zsolt: Budapest gazdátlan lett
Gőzerővel beindult a baloldali előválasztásnak nevezett színjáték, a kampányoló főpolgármesternek már nyáron se nagyon volt ideje a fővárosra. Ez meg is látszik Budapest utcáin: a közlekedés katasztrofális, dugók mindenhol, a közterületek elhanyagoltak és szemetesek – nyilatkozta Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője. A főpolgármester elkényelmesedett a járványidőszakban, Karácsony Gergelynek megtetszett, hogy … Olvass tovább
Karácsony évi 1,32 milliós tandíjat fizetve sorolja magát a 99 százalékhoz
Úgy képviseli Karácsony a társadalom 99 százalékát, hogy a kiváltságos 1 százalék gimnáziumába íratta fiát, ahol egy tanév költsége több mint egymillió forintba kerül a szülőknek – számol be a Kontra. „Eljött szeptember elseje, az iskolakezdés napja. Ez a mi családunk életében is nagy nap, hiszen a fiam ma kezdi … Olvass tovább
A tanévkezdés reggelén (is) elesett Budapest
Szeptember 1-jén megkezdődött az új tanév, Budapesten kedden reggel teljes volt a káosz, hatalmas dugók alakultak ki a belvárosban. Budapest az elmúlt két évben teljesen összeomlott, a közlekedés gyakorlatilag lehetetlen, a nyári időszakban is már hatalmas dugók nehezítették az autósok mindennapjait. A közlekedési káosz leginkább Karácsony Gergely átgondolatlan, kapkodó, dilettáns … Olvass tovább