Úgy gondoljuk, hogy nem létezik olyan egészséges lelkiállapotú ember, akit ne rázott volna meg Varja Judit volt igazságügyminiszter Hajdú Péterrel készült őszinte interjúja. A közélettől visszavonult politikus megrázó történeteket osztott meg a magamutogató, laikus számára is feltűnően nárcisztikus, feltörekvő politikus volt férjével, Magyar Péterrel eltöltött évek alatt elszenvedett bántalmazásokról. Teljesen természetes elvárás lenne, hogy az ügyben – tekintettel arra, hogy a közéletet meghatározó téma lett – megszólaljanak a máskor oly hangos baloldali női jogvédő szervezetek. Hallgatásuk, illetve felemás kommunikációjuk ezért is feltűnő. Cikkünkben körüljárjuk, reagáltak-e az érintett NGO-k, és ha nem, egyébként milyen tevékenységet folytatnak, ami miatt a reakció hiánya ordítóan visszás.
Már meg sem lepődünk: Bajnai köréig vezetnek a Magyar Péter-féle egyesület székhelykapcsolatai is
A baloldal legújabb megmentőjének egyesületét egy olyan lakásba jegyezték be, amely egy ciprusi, Bajnai köreiig érő offshore hálóban érintett vállalkozás tulajdona. Nemrég kiderült, hogy Magyar Péter Legyél a változás! nevű egyesületét már 2023-ban bejegyezték, és olyan dollárbaloldali szereplőkhöz köthető, mint Molnár Áron (Noár), a Tanítanék Mozgalom vagy éppen a Humán … Olvass tovább