Hont András nem kevés malíciával jegyezte meg a Facebook-oldalán, hogy milyen kevesen voltak az ellenzék tüntetésén. A publicista azt írta: „És akkor most ismertetjük, hogy kik jelentek meg az ellenzéki tüntetésen. Név szerint.”
Márki-Zay Péter
Volner a valósággal szembesít – videó!
Volner János szerint (is) nevetséges abszurditás úgy jobboldaliságot és konzervativizmust hirdetnie Márki-Zay Péternek, hogy a remélt kormányának apparátusát a DK, az MSZP és Momentum globalista utódkommunistái és szélsőliberálisai alkotnák, míg mögötte gyakorlatilag semmilyen párt nem áll. Ezt úgy látszik, Gyurcsány Ferenc is így gondolja, hiszen az előválasztást értékelő beszédében arra … Olvass tovább
Öt Gyurcsány egy sorban
Megtörtént az, ami teljesen mindegy, befejeződött az ellenzéki cirkuszi előadás. Az előválasztásnak becézett bohóctréfa nyertese Gyurcsány Ferenc. A kákán is csomót keresők persze harsoghatják,hogy a fent említett szemkilövető pártelnök nem is indult a cicaharcban, hogy nem rá, hanem – kevesebben – Gyurcsánynéra és – többen – Márki-Zay Péterre voksoltak, vagyis … Olvass tovább
Kommunikációs fogás Márki-Zay jobboldalisága
Kommunikációs fogás csupán, hogy Márki-Zay Péter konzervatívnak mutatja magát, valójában több szavazatot remél ettől – mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Náci recept szerint: Karácsony azt szeretné, ha a Fidesz és a szavazói megszűnnének
„Karácsony Gergely és a baloldal az elmúlt napok adok-kapokja után kezdik elveszíteni hitelességüket a választóik előtt” – vélekedett az előválasztásról az M1-en nyilatkozó elemző. Szerinte az elmúlt hetekben látott veszekedések és mellébeszélések az elkötelezett baloldali szavazókban is lerombolták az ellenzékbe vetett hitet. Tovább rombolja a baloldal hitelességét, hogy míg egyik nap egymást támadják az ellenzéki politikusok, később már arról beszélnek, hogy töretlen a bizalmuk egymásban. Így tett szombaton Márki-Zay Péter is Karácsony Gergellyel kapcsolatban – hangzott el az M1 Híradójában.
Dömötör Csaba: a kirakatarcok mögött a régiek áhítoznak a hatalomért
Karácsony Gergely visszalépésével is Gyurcsány Ferenc diktálja a tempót a baloldalon – mondta a Magyar Nemzetnek Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról is beszélt a lap szombati számában, hogy minden magyar ember érezni fogja a gazdasági fellendülés eredményét a kormány által bejelentett intézkedéseknek köszönhetően. Dömötör Csaba kifejtette: valójában … Olvass tovább
Závecz: Dobrev Klára nyerte a vitát
Dobrev Klára nyerte az ellenzéki előválasztás második fordulójának utolsó miniszterelnök-jelölti tévés vitáját a Závecz Research kutatása szerint, bár szoros volt a verseny. A Demokratikus Koalíció jelöltje 42, míg Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) 38 százalékot kapott. 20 százalék nem tudott dönteni – számolt be az RTL Híradó. Arra a kérdésre, ki … Olvass tovább
Márki-Zay: A DK-s gyűlöletkampány már a gyermekeimet sem kíméli
Márki-Zay Péter hivatalos Facebook-oldalán szólította fel a DK miniszterelnök-jelöltjét, hogy az összefogás sikerének érdekében ne állítson valótlanságokat róla, fejezze be azt a „hazug gyűlöletkampányt”, amelyet ellene folytat a sajtó és a közösségi média felületein.
Minden és az ellenkezője
Egy hete közösen gondolkodtak Karácsony Gergely visszalépéséről – szólta el magát Márki-Zay Péter az úgynevezett kormányváltó kampányrendezvényén a Madách téren. A kijelentés új megvilágításba helyezi a múlt hét történéseit, ugyanis akkor Karácsony határozottan kitartott amellett, hogy nem lép vissza a miniszterelnök-jelöltségtől. A nem igazán nagy érdeklődést kiváltó gyűlésen a résztvevők … Olvass tovább
Karácsony híveinek nem kell Márki-Zay
„A nép hangja, Isten hangja” – tartja a mondás, ami természetesen nem mindig igaz. Az viszont tagadhatatlan, hogy a kommentelők „hangja” bizonyos esetekben lehet akár jelzés is. A Magyar Nemzet csokorba gyűjtötte a Karácsony Gergely visszalépését követő, a főpolgármestert elmarasztaló bejegyzéseket. A főpolgármester pénteki visszalépését az előválasztás második fordulójától a … Olvass tovább