A svéd párt stockholmi csoportja szerint a focipályák kulcsszerepet játszanak a bandák elleni munkában. Korábban szendvicsek és ivólék osztogatásával akarták felszámolni a bűbandákat.
migránsbűnözés
Kutyaszorítóban – avagy hol van az önvédelem?
Az utóbbi időben megszaporodtak azok az írások, melyek arról szólnak, hogy Amerika zsebre teszi Európát. Még a házelnök is elmondta véleményét a helyzetről, azokkal az igaz, ám súlyos szavakkal, hogy „Európa saját Trianonja felé halad.” A veszélyt – úgy gondolom – valamennyien érezzük, de ez nem jelenti azt, hogy hathatósan védekeznénk a jelenség ellen. Civilként leginkább az foglalkoztatja az embert, hogy miképpen jutottunk ide? S a következő kérdés az, hogy vajon miért nincs egészséges önvédelme az érintett országoknak, közösségeknek az ellen, hogy Amerika ne falja fel Európát.
Késelés történt egy hollandiai egyházi központban, többen súlyosan megsérültek
Péntek reggel késelés történt a hollandiai Leiden városában, egy egyházi központban, három ember súlyosan megsérült, az elkövető elmenekült a helyszínről – közölte a hágai rendőrség.
Őket is be kellene fogadnunk? (VIDEÓ)
Miközben Brüsszel betelepítési kvótát akar ránk erőltetni, a déli határnál sok migráns fegyverekkel, késekkel felszerelkezve próbál átjutni a határon. A magyar kormány, ahogy eddig is, a népszavazással megerősített magyar lakossági álláspontot képviseli és mindent meg fog tenni, hogy a migránskvóta elfogadását megakadályozza – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön … Olvass tovább
Válságstáb alakult, nem bírnak Svédországban az ott dúló erőszakkal
Idén átlagosan minden napra jutott eddig egy lőfegyveres összecsapás a skandináv országban. Kormányzati válságkezelő bizottság felállítását szorgalmazta a svédországi rendőrszakszervezet. Erre szerintük azért van szükség, mert az országban egyre jobban eluralkodott az erőszak. Ezen a hétvégén is két ember meghalt, két másik ember pedig megsebesült Stockholmban egy lövöldözés során. A svéd rendvédelmi … Olvass tovább
Sokkban Franciaország – négy kisgyermeket is megkéselt egy szír migráns
Egy késes támadó megsebesített öt embert, köztük négy kisgyermeket csütörtök reggel a kelet-franciaországi Annecy városában egy parkban – közölték az AFP hírügynökséggel francia hatóságok. A rendőrség elfogta a férfit, egy menekültstátusszal rendelkező szíriai állampolgárt. A 31 éves Abdalmasih H. 2023. április 26-án kapott menekültstátuszt Svédországban, ahol tíz éve élt. Nős, … Olvass tovább
Tiltakozik a szájzárra ítélt rendőrség
Sörösládákkal hajigálták, tűzijátékokkal lőtték, arcba tartott pisztollyal és tűzoltó készülékekkel támadtak tömegesen a mentő és tűzoltó alakulatokra, valamint a rendőrökre Berlinben, súlyos sérüléseket okozva, a német hírforrásokban meg nem nevezett identitású személyek szilveszter éjjelén. Az ünnepek előtt a berlini rendőrség új kommunikációs irányelveket kapott, melyek megtiltották számos, a migránsokra vonatkozó … Olvass tovább
Erik Almqvist: Magyar forgatókönyvre lenne szüksége Svédországnak
A jelenlegi és a korábbi kormányok nagy kárt okoztak saját lakosságuknak egy olyan bevándorláspolitika erőltetésével, amelyet pedig soha nem támogatott a svédek többsége. Svédországnak mint nemzetállamnak magyar forgatókönyvre – stabil többségre – lenne szüksége egy nemzeti gondolkodású kormány megalakításához, ez ezúttal sem következik majd be. A demográfiai változás miatt pedig az esélye is csökken minden egyes választással.
A dánok már lebontanák a migránsgettót
A dán kormány egy migránsgettó felszámolásával akar küzdeni az illegális bevándorlás miatt kialakult párhuzamos társadalmak ellen. Mindeközben az Európába irányuló migráció egyáltalán nem enyhül, a határokra naponta érkeznek tömegesen a bevándorlók.
Szexuálisan zaklatott egy jemeni migráns egy lányt a fővárosban
Fényes nappal egy budapesti buszon, az utasok előtt zaklatott szexuálisan egy lányt egy jemeni migráns március 27-én – közölte az Origo hétfőn. A hírportál cikkében azt írta: a 27 éves jemeni férfi a kabátjánál fogva lerángatta a buszról a nőt, hátulról átkarolta, és nadrágjának cipzárját lehúzta, majd erőszakosan fogdosni kezdte. … Olvass tovább