„Van egy vidéki otthonfelújítási program családosoknak, ötezernél kisebb településeken. Ezt ki fogjuk bővíteni, úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.
nyugdíjasok
Ifj. Lomnici Zoltán: A saját szavazóit büdös szájúnak nevező Magyar Péter felsőbbrendűnek tartja magát
Hangfelvételek tanúsága szerint a TISZA elnöke – egyebek mellett – „büdös szájúnak” nevezte híveit, a nyugdíjasokra pedig a „nyugdíjaskommandó” címkét ragasztotta, mindezt ráadásul igen sértő kontextusban tette. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint Magyar Péter ezzel méltóságukban bántotta meg a magyar embereket, az idős honfitársaink sértegetésében pedig felvette a baloldali pózt, … Olvass tovább
Brutális áremelések Márki-Zay módra
Márki-Zay durva áremelést vezetett be Hódmezővásárhelyen a gyermekétkeztetésben és az idősellátásban. A gyermekétkeztetésben és az idősotthoni ellátásban fizetendő térítési díjak, valamint a parkolódíjak jelentős emeléséről döntött a hódmezővásárhelyi közgyűlés – olvasható az MTI-nél megjelent közleményben. A képviselőtestület döntése értelmében november 1-jétől mintegy 27 százalékkal emelkednek Hódmezővásárhelyen a gyermekétkeztetésben fizetendő térítési … Olvass tovább
Komoly segítség érkezik a nyugdíjasoknak
Jön a Gondosóra program bővülése, javul a gyógyszerellátás. A 65 évesnél idősebbek gördülékenyebb gyógyszerhez jutása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) pénteken Budapesten. A dokumentum aláírásán Hankó Zoltán kamarai elnök elmondta, a programhoz való csatlakozás első lépése a gyógyszerészek edukációja … Olvass tovább
A jogi szakma udvari bolondja ismét feltalálta a spanyolviaszt
Van nekünk egy kincsünk, egy igazi demokrata, a jövőért aggódó hazafi. Úgy hívják, hogy Fleck és úgy ejtik, hogy Flekk. De nem az a flekk, amelyik az idősebbek számára még egy gépelt oldalt jelent, hanem az a Flekk, aki irányt mutat, mert ő jogszociológus. Azaz nem tudni, micsoda.
Elvenné a nyugdíjasok választójogát Gyurcsány egyik főideológusa
Ennek a korosztálynak már nincs annyi ideje az életben, mint a fiatalabb korosztálynak, így pedig nem reagál olyan minőségben a jövőbeli feszültségekre, mint az utána következő generációk, miért a nyugdíjasokra bízzuk a 30 év múlva bekövetkező katasztrófát? – minderről Fleck Zoltán, a Gyurcsány Ferenc által kitüntetett jogász beszélt egy friss interjúban. Fleck korábban kétharmados többség nélkül alkotmányozott volna.
A nyugdíjasoknak biztonságot ad a Gondosóra (videó)
Segítség egyetlen gombnyomással! A kormány számára kiemelt fontosságú a gondoskodás a nyugdíjasokról, az idősek biztonságáról – hangsúlyozta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos a Facebook-oldalára feltöltött videós bejegyzésben. Nyitrai Zsolt úgy fogalmazott: Magyarország kormánya mindig kiáll a nyugdíjasok érdekeiért, háborús időkben is megvédi a nyugdíjakat, garantálja az inflációkövető nyugdíjemelést … Olvass tovább
Élhető és migránsmentes – Ezért költöznek a Balatonra a német nyugdíjasok
A bevándorlók elkerülése és az élhetőbb körülmények miatt választják hazánkat a szépkorú németek. A Balaton és környéke a „jobboldali nyugdíjasok új paradicsoma” német források szerint, számol be róla egy spanyol portál, amely azt is kiemelte: 25 százalékkal emelkedett a Magyarországra költöző német nyugdíjasok száma. A spanyol lap szempontjából ez azért … Olvass tovább
Ezúttal az RTL taposott bele kíméletlenül a szépkorúakba
„Simábban gurul a banyatank, könnyebbek a szatyrok” – ez a mondat így, ebben a formában hangzott el az RTL Híradójában, megalázva ezzel az idősebb korosztály tízezreit. Bizony oda kell figyelnünk arra, hogy miként beszélünk az idősekről, hiszen manapság már azzal is könnyen meg tudunk bántani valaki, ha azt mondjuk rá, … Olvass tovább
Hamarosan minden nyugdíjashoz eljut a JóKor magazin
Hamarosan minden nyugdíjashoz eljut a JóKor magazin: Magyarország kormánya fontosnak tartja, hogy az időskorúak értesüljenek minden, őket érintő intézkedésről, ezért az újság tartalmazza a legfontosabb, közérdekű információkat – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán.