Magyarország és a magyar nép máris nagy árat fizetett az ukrajnai háborúért, a nagyhatalmaknak ezért a konfliktus elhúzódásának, eszkalációjának kockázatával járó lépések helyett végre a béketeremtésre kellene fókuszálniuk – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsának nyílt vitáján.
Horvát elnök: mélyen erkölcstelen, amit a Nyugat művel Ukrajnában
Zoran Milanovic szerint köztársasági elnökként az a feladata, hogy távol tartsa Horvátországot attól, amit a nyugati országok tesznek Ukrajnában, mert a részvétel halálos veszélyt hordoz magában. Koszovót pedig a nemzetközi közösség elrabolta Szerbiától – fogalmazott az uniós államfő. A szerb külügyminiszter egyetért Milanovic szavaival. A fegyverek csak meghosszabbítják a háborút … Olvass tovább