Országjáró fórum indult a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Kereszténydemokrata Néppárt szervezésében. A programsorozat keretében aktuális közéleti kérdésekre keresik keresztény válaszokat. A 21. század elején talán soha nem volt annyira fontos arról beszélgetni, hogy a különböző közéleti kérdések hogyan viszonyulnak a keresztény hithez és a keresztény hitet hogyan lehet megélni a közéletben.
Osztie Zoltán
Osztie Zoltán: Isten van, az életnek van értelme
Manapság minden cseppfolyós, minden bizonytalan, ez félelmet kelt, bizonytalanságot szül, erkölcsi romlást hoz, ami az emberi személyiség minőségének a silányodását eredményezi – mondta a Magyar Hírlapnak adott nagyinterjújában Osztie Zoltán, a Budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia plébánosa. Ebből szemlézünk. Rávilágított: ebben a környezetben az egyedüli szilárd igazodási pontoknak a kétezer éves, természetfölötti kinyilatkoztatással … Olvass tovább
Osztie Zoltán: Keresztényüldözés Magyarországon 4.
A CÖF-CÖKA által alapított Civil Igazságtételi Bizottság munkája alapvetően a kommunizmus idején elkövetett, máig feltáratlan és így következmények nélkül maradt bűnök bemutatását végzi. A legkevésbé feltárt terület a keresztény papok, apácák, sőt az egyszerű hívő emberek ellen folytatott hadjárat. A kommunisták jól tudták, hogy a hívő emberek közössége a legveszélyesebb … Olvass tovább
Osztie Zoltán: Keresztényüldözés Magyarországon 2.
A CÖF-CÖKA által alapított Civil Igazságtételi Bizottság munkája alapvetően a kommunizmus idején elkövetett, máig feltáratlan és így következmények nélkül maradt bűnök bemutatását végzi. A legkevésbé feltárt terület a keresztény papok, apácák, sőt az egyszerű hívő emberek ellen folytatott hadjárat. A kommunisták jól tudták, hogy a hívő emberek közössége a legveszélyesebb … Olvass tovább
Osztie Zoltán: Keresztényüldözés Magyarországon 1.
A CÖF-CÖKA által alapított Civil Igazságtételi Bizottság munkája alapvetően a kommunizmus idején elkövetett, máig feltáratlan és így következmények nélkül maradt bűnök bemutatását végzi. A legkevésbé feltárt terület a keresztény papok, apácák, sőt az egyszerű hívő emberek ellen folytatott hadjárat. A kommunisták jól tudták, hogy a hívő emberek közössége a legveszélyesebb … Olvass tovább
Balog Zoltán: Mindig lesz háború, de mindig eljön a szabadítás is
Mindig lesz háború a világon és mindig lesznek emberek, akiknek menekülniük kell, de újra és újra eljön a szabadítás is – mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vasárnap este az Ukrajnából menekülteknek szervezett áhítaton. Balog Zoltán a Budapest-Fasori Református Egyházközség templomában arról beszélt: nagy szükség van … Olvass tovább
Holnap különleges istentisztelet a menekülteknek Budapesten
Szükségünk van Istenre és egymásra is, hogy ne csupán testileg vészelhessük át ezt az időszakot, hanem a lelkünket is meg tudjuk erősíteni – fogalmazott Balog Zoltán, püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, amikor a Magyarországra menekülők számára szervezett imaalkalomról beszélt a reformatus.hu-nak. Március 20-án este hét órakor a … Olvass tovább
A liberális diktatúra nem tűri a hitet
Bár látványosan nő az egyházellenesség, egyre erősebb a keresztényüldözés világszerte, erről hallani sem akar az Európai Unió „elitje”. Ugyanakkor kézzel fogható példák bizonyítják, hogy a szerintük nem létező jelenség nagyon is valóságos. Osztie Zoltán plébános atyával nem csak erről beszélgettünk, de választ kerestünk arra a kérdésre is, miért nem lép … Olvass tovább
„Mi nem gyűlölettel, fenyegetőzéssel, szemkilövő erőszakkal vesszük fel a harcot”
Meghirdette harmadik évfolyamát a Piliscsabán működő akadémia, április 30-ig várják a 21–30 éves fiatalok a jelentkezését. Három éve azért jött létre az intézmény, hogy képzése során hallgatóiban a keresztény életben való elköteleződést és a hazaszeretetet erősítse. A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában mutatták be az akadémia képzését.