A Brüsszelből érkező súlyos vádakat cáfolva a 2024-es amerikai emberi jogi jelentés szerint Magyarországon nem történt jelentős változás az emberi jogi helyzetben, és nem érkeztek hiteles jelentések súlyos jogsértésekről. Az emberi jogi dokumentum megerősíti: van sajtó- és szólásszabadság, az állampolgári jogokat a kormány tiszteletben tartja, és működik a jogállamiság. Az amerikai jelentés éles ellentétben áll a Brüsszelből és egyes nyugati médiumokból érkező negatív narratívákkal.
Ha nem helyesled, fogd be a szád!
Most már minden rendben, hiszen tombol a szólásszabadság. Az Unióban is nagyon, a briteknél ellenben mindent elsöprő erővel. Anglia maga a mintaország. Persze vannak apró döccenők, a hivatalok egyszer-egyszer hibáznak, ám mentségükre szóljon, hogy még időben képesek javítani saját tévedéseiket. Itt van például ez a volt finn belügyminiszter, Paivi Rasanen, … Olvass tovább