Részletes, sok kérdéssel foglalkozó beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos), előadásában elemzést és víziót is adott – így értékelte az elhangzottakat a Nézőpont Intézet vezetője az M1-en.
Tusványos
A konzervativizmus inkább ösztön, mint eszme
Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója Tusványoson műhelybeszélgetésen vett részt, melynek témája az új konzervativizmus volt. A beszélgetésről közösségi oldalán közölt néhány gondolatot. „Diederik Boomsmával, a holland Kereszténydemokrata Tömörülés amszterdami alapszervezetének vezetőjével, Patrick Bracy Bersnak amerikai politológussal és John O’Sullivannel, a Danube Institute elnökével egy izgalmas kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt, amelyen … Olvass tovább
Orbán Viktor Tusnádfürdőn: A veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizede áll előttünk
Orbán Viktor miniszterelnök a beszéde elején azt mondta, jó okunk van arra, hogy Fidesz-fröccsöt igyunk, ami kétharmad-egyharmad. 2019-ben egy rendkívül optimista és bizakodó tábor volt, míg most a háborúk és veszélyek évtizedét éljük. Korábban megrendíthetetlennek hitt tartóoszlopai remegnek a nyugati civilizációnak – tette hozzá. Azt gondoltuk, hogy Európában nem lehet … Olvass tovább
Varga Judit az EU lopakodó jogalkotásáról
Varga Judit szerint az ukrajnai háború és az energiaválság által kialakuló recessziós hangulat lehetővé teszi, hogy az Európai Unió jövőjéről szóló vita a valós problémák felé kanyarodjon. Magyarország igazságügyi minisztere a székelyföldi Tusnádfürdőn beszélt erről péntek délután, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében. Az EU jövőképeiről szóló pódiumbeszélgetésen … Olvass tovább
Tusványos: nem csak érzelmi kérdés magyar állampolgárnak lenni
A honosítási folyamat számadatairól, folyamatáról, a magyar állampolgársággal járó előnyökről és a felmerülő problémás helyzetekről beszélgetett Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke (a képen), Tamás Sándor, Kovászna megyei tanácselnök és Rostás Szabolcs, a Krónika főszerkesztője szerdán délután Tusványoson. Mára már több mint 55 ezer erdélyi magyar igényelte a magyar állampolgárságot, … Olvass tovább
„Viharos” Tusványos: Varga Mihály szerint Európát saját szankciói gyengítik
Az Európai Uniót lényegében saját szankciói gyengítik, a kérdés az, hogy túl tudja-e élni az Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseket – jelentette ki Varga Mihály budapesti pénzügyminiszter ma Tusnádfürdőn. Varga Mihály a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz a Tusványos Vihar előtt, vihar után? – Infláció, energiaár, recesszió című panelbeszélgetésén hangsúlyozta: Európának … Olvass tovább
Németh Zsolt: komoly odafigyelésre van szükség a lengyel-magyar barátság megmentéséhez
Az Európai Unió minden jel szerint rendkívül komoly vesztese az Ukrajnában zajló háborúnak – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pódiumbeszélgetésén szerdán Tusnádfürdőn.
Holnap kezdődik a 31. Tusványos
Az élet örök értékeihez és a tábor hagyományaihoz ragaszkodás jegyében „Van, ami örök” mottóval kedden kezdődik meg az erdélyi Tusnádfürdőn a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti székhelyű Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány Tusványosként emlegetett, vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata több mint … Olvass tovább
Az idén újra Tusnádfürdőn mond beszédet Orbán Viktor
Két év kihagyás után rendezik meg idén újra, július 19–24-e között a 31. Tusványost. Az 1989 óta létező szabadegyetemre visszatér Orbán Viktor miniszterelnök is, aki rendszerint programadó beszédeket tart az erdélyi táborban. A kormányfő mellett a legnagyobb hazai zenekarok is koncertet adnak a határon túli és az oda látogató anyaországi … Olvass tovább
A CÖF Klub Miskolc idén is tiszteletét teszi Erdélyben
Az ötnapos túra keretében a résztvevők többek között meghallgathatják Orbán Viktor beszédét is Tusnádfürdőn. Az utazás első napja, július 21-e kivételével minden nap szervezett ebéd lesz. A meglódult árak miatt az önrész 40 000 Ft / fő. Az utazás feltétele EU-s egészségügyi kártya, valamint egyéni baleset-biztosítás. Jelentkezni a CÖF Klub … Olvass tovább