Szijjártó Péter: a gázai megállapodásnak pozitív hatása lesz a globális biztonságra is

Szijjártó Péter

A gázai túsz- és tűzszüneti megállapodás nagyon jó hír, hiszen ez a megállapodás a világ egyik háború sújtotta térségében hozza közelebb a békés élet lehetőségét az ott élő emberek számára, ráadásul ennek a megállapodásnak kifejezetten pozitív hatása lesz a globális biztonságra is – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára … Olvass tovább

„A siker kulcsa, hogy januárban repülőrajtot vegyünk” (videóval)

Orbán-Brüsszel-rádió

A kormányfő pénteken reggel rendhagyó módon Brüsszelben adott interjút a közrádiónak. Semmilyen provokációnak nem szabad felülni, háborús időkben a legfontosabb a stratégiai nyugalom. Egy olyan ország, amely bajban van, amely területének 18-20 százalékát elfoglalták, szétlőtték energetikai infrastruktúráját, amelyben özvegyek és árvák százezrei vannak, annak az országnak a vezetője időnként tesz … Olvass tovább

Megszólalt Putyin a magyar kormányfő tűzszüneti javaslatával kapcsolatban

Putyin

Az orosz elnök nem utasította el az indítványt. Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt Ukrajnában, amit én nem utasítottam el – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtöki, moszkvai, négy és fél órán át tartó évértékelő sajtótájékoztatóján. „Ami a rövid távú tűzszüneteket illeti, ezzel a … Olvass tovább

Példátlan módon támadt Orbán Viktorra az ukrán elnök

Orbán-Viktor-Volodimir-Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ismét bírálta a magyar miniszterelnököt a tűzszünettel kapcsolatos közvetítési kísérletek miatt. Volodimir Zelenszkij nem engedi, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök közvetítsen az ukrajnai háborút lezáró tárgyalásokon. Ezt a Helyi és Regionális Önkormányzatok Konferenciáján december 17-én, Lembergben jelentette ki az ukrán elnök. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna erős ország, és … Olvass tovább

Szijjártó Péter: Magyarországra veszélyt hozni büntetlenül nem lehet

Szijjártó Péter

Magyarországnál az elmúlt ezer napban nagyon kevesen tettek többet az orosz-ukrán konfliktus békés rendezéséért – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter emlékeztetett rá: több mint ezer napja tart a háború, és Magyarország azóta azt az álláspontot képviseli – ami azóta bebizonyosodott –, … Olvass tovább

Orbán Viktor: A háború utáni első békeévre készülünk (videóval)

Forrás: origo.hu

Erős hetünk volt, a magyarok szempontjából egyik legfontosabb ügy a jövő évi költségvetés véglegesítése volt – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában pénteken reggel. A kormányfő kiemelte: miközben a nemzetközi vizekben is fürdeni kell, azért számunkra a magyar medence a legfontosabb. Mivel azonban most … Olvass tovább

Trump: Azonnali tűzszünetet!

TRUMP, Donald

A megválasztott amerikai elnök a szíriai események kapcsán fogalmazta meg várva várt gondolatait. Mint ismeretes, az Aszad-rezsim megdőlt Szíriában, amit Donald Trump sem hagyott szó nélkül, ami azért is fontos, mert szavaiból már azokra az egyezségekre következtethetünk, amelyek rendszerint titokban zajlanak a hasonló krízisidőszakokban. index „Aszadnak vége, elmenekült az országából. … Olvass tovább

Washington Post: Kerékbe törte a tűzszünetet az ukrán támadás

Közel állt a tűzszüneti megállapodáshoz Ukrajna és Oroszország, de a kurszki betörés véget vetett a katari közvetítésű tárgyalásoknak. Ez lett volna az első alkalom, hogy szemtől szembe találkozott volna egymással az ukrán és az orosz fél a sikertelen isztambuli megbeszélések óta. Elérhető közelségben volt egy részleges tűzszüneti megállapodás Oroszország és … Olvass tovább

Kiszelly Zoltán: A békejavaslat mellett baráti gesztus is volt a miniszterelnök kijevi látogatása

Kiszelly Zoltán

Az unió soros elnöksége mellett a jószomszédi kapcsolatok, az olajtranzit és a magyar kisebbségek helyzete volt a fontos a miniszterelnök kijevi látogatásán, mondta el Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója. Orbán Viktor, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Magyarország kormányfője kedd reggel érkezett Kijevbe, ahol Volodimir Zelenszkijjel folytatott … Olvass tovább