Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”
Európának szüksége van Magyarországra… amely soha nem hagyta magát legyőzni.
Az iszlám támadások kezdete Európa ellen
A magyar középkor a témánk. De akkor, amikor a 14-16. századi török támadásokról beszélünk, tudni kell, hogy nem ez volt az első iszlám hadjárat Európa, a keresztény Európa ellen. Amikor Mohamed 622-ben elhagyta Mekkát, s híveivel Medinába „futott”, megszületett egy új vallás, az iszlám. (Jelentése: belenyugvás, beletörődés, odaadás.) A hidzsra, azaz Mohamed futása egy új, ma már talán a legnagyobb létszámmal rendelkező világvallás kezdete volt. Mohamed tanai szerint a zsidók és a keresztények hitetlenek, akik ellen a szent háború megengedett, sőt kötelező.
A 7. század végére Arábia, Kis-Ázsia és Észak-Afrika az iszlámhitű arabok hatalmába került. 711-ben Mohamed követői átkeltek a Gibraltári-szoroson – (ami Gab al-Tarik) arab vezér nevéből ered – és Nyugatról támadtak Európára. Kelet felől a Bagdadi Kalifátus seregei 705-711 között fenyegették a keresztény Európát. Dél felől az arab kalózok a 8-9. században egészen Rómáig hatoltak és feldúlták a pápák városát, nem kímélve Szent Péter és Szent Pál sírját sem. A keresztény Európa ezeket a támadásokat még visszaverte. Kivéve a mai Spanyolország területét, amely területen az arabok létrehozták a Córdobai Kalifátust.
Hunyadi János származása
Hunyadi János származása, a család eredete időről-időre a történészek fel-fellángoló vitáinak tárgya, de ezen túlmenően a közbeszédben is kiváltja a magyarok és a románok érdeklődését. Ez utóbbiak a család román (vlach-oláh) eredetét bizonygatják. De hol volt akkor még Románia? A románok a Hunyadi család havasalföldi gyökereire hivatkoznak, ami igaz, csak azt nem teszik hozzá, hogy Havasalföld a 13-14. században Kunország része volt. Ez magyarázza azt is, hogy a „román” nemesek (bojárok, kenézek) neve kun eredetű. A havasalföldi vajdaság kun származású első uralkodójának neve Basarab (1317-1352), akinek az apja nem más volt, mint Toktemür, az Arany Horda egyik vezére. A román történészek azonban „kikutatták” azt is, hogy a Hunyadiak egy román jobbágycsalád leszármazottjai. Ennek ellenére Radu Lupescu román történész sem zárja ki a kun Basarabbal kapcsolatos rokonságot.
Járjuk körül a Hunyadi-család eredetének néhány magyarázatát. Az egyik legendába illő történet, ami szerint Hunyadi János a magyar király, Luxemburgi Zsigmond gyermeke volt. Történelmi anekdota született arról, hogy Zsigmond erdélyi útja során találkozott a szép Morzsinai Erzsébettel, s ebből a találkozásból született a Vajk/János nevű gyermek. A népies eredetű mesét a kolozsvári születésű Heltai Gáspár említi elsőként, aki pedig Bonfini munkáját tekintette forrásnak. A Vajk-Vojk (szerb nyelven farkas) név egyértelműen ótörök etimológiájú, azaz a kun gyökereket bizonyítja. Ne feledjük azonban azt sem, hogy Szent István király eredeti neve is Vajk volt.
Zsigmond „apaságára utal”, hogy a család tőle kapta többek között 1409-ben az erdélyi Hunyad várát és az ahhoz tartozó birtokot. Zsigmond és a Hunyadiak kapcsolatát erősíti, hogy az ifjú Jánost a nagy hatalmú király és császár magával vitte itáliai útjaira.
A családnak az ókori római patríciusoktól történő eredetét Mátyás történetírója, Bonfini írta meg először, feltehetően a király európai nagyságát erősítve. (A Corvinus-ház eredetéről szóló könyvecske a Hunyadiakat a római Valerius Messala Corvinus nemzetségből származtatja.) Ezt az elméletet a későbbi történetírók – köztük Zrínyi Miklós is – átvették.
A történelemhamisítás magas foka Hunyadi Mátyás kolozsvári szülőházának falán díszeleg. A román és angol nyelvű emléktábla arról tudósítja a gyanútlan külföldi turistákat, hogy a román Janku Hunyadi fia, a román Matei Corvin a magyarok legnagyobb királya volt. (Értsd, hogy az egyik legnagyobb magyar királyt is a románok adták hazánknak.)
Komolyabb bizonyíték – bár kevésbé ismert – Veréb Péter erdélyi alvajda címere. Az erdélyi alvajda és családja 1403-ban költözött át a Mátra e csendes zugába, a család nógrádi birtokára. A verebi Verebély család Erdélyben kapcsolatban állt a Hunyadi családdal. Erre – többek között – a csőrében aranyágat, illetve a csőrében gyűrűt tartó holló címer rokonsága utal.
A mátraverebély-szentkúti kegytemplom
A szerbek szintén a maguk szülöttjének vallják Hunyadi Jánost, akit mondáikban, regéikben, akár tudományos munkáikban is, Szibinyáni Jank néven emlegetnek.
A román eredet ellen szól az a tény, hogy a család római katolikus vallású volt, amit már a 14-15. században is éles határ választott el a románok ortodox hitétől. Közismert, hogy az ortodox hitűek soha nem térnek át más vallásra, így a római katolikus hitre sem. Az pedig végképp nem hihető, hogy egy ortodox vallású ifjú (Hunyadi János) része lehetett volna a római katolikus hit bajnokának, Luxemburgi
Zsigmond kíséretének.
Korunk történészei – határon innen és határon túl – leírhatnak mindenféle valóságalapot nélkülöző elméleteket. Azok a városok, épületek, birtokok, tárgyi emlékek, amik valaha fontos szerepet játszottak a Hunyadiak életében, ma Románia, Szerbia, Horvátország, Ausztria, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Németország területéhez tartoznak. Ilyenek például Vajdahunyad, Bánffyhunyad, Kolozsvár, Gyulafehérvár, Pozsony, Léka, Bautzen, Görlitz, Brünn, Boroszló, Bécsújhely, Felsőőr, Szabács, Jajca és Nándorfehérvár, amik meglátogatásához bizony útlevélre van szüksége a mai magyar állampolgárnak.
Hunyadi János felemelkedése és házassága
Történelmünk egyik legnagyobb alakjának pontos születési idejét nem tudjuk. Születési helye Kolozsvár, de a ház, melyben meglátta a napvilágot, nem ismert. Az apa, Serbe fia, Vajk maga is fegyverforgató udvari lovag volt. A népes család tagjai közül a legfényesebb pályát idősebb János futotta be. A fiatalabb Jánosról (gyakori volt, hogy egy családban ugyanazt a nevet kapták a testvérek) annyit tudunk, hogy 1441-ben, egy véres összecsapásban életét vesztette.)
Zsigmond, aki állandó pénzzavarral küszködött, Hunyaditól is kért és kapott kölcsönbe 1200 aranyforintot. Tekintélyes összeg, amit Zsigmond nem pénzben, hanem az elzálogosított Arad és Temes megyei birtokokkal törlesztett. Az 1430-as években Hunyadi katonai erényei, zseniális szervezőkészsége, politikai éleslátása már széles körben ismert volt. Tisztában volt azzal is, hogy a csaták kimenetelében a zsoldosok alkalmazása döntő lehet. Ehhez azonban pénz kellett, sok pénz. Amikor 1437-ben Zsigmond meghalt, a trónt lánya, Luxemburgi Erzsébet örökölte, akivel együtt férje, Habsburg Albert is hatalomba került.
Zsigmondot követően Albert – az első Habsburg király a magyar trónon – felismerte Hunyadi képességeit és adományokkal, tisztségekkel látta el. Ő nevezte ki többek között szörényi bánnak, s ezzel Hunyadi a bárók rendjébe emelkedett. A fiatal király azonban beteg lett, s a krónika szerint Bécs felé tartva, Neszmély faluban elhalálozott.
(A Szent Korona kalandos történetének egyik jelentős fordulata Albert halálához kötődik. Erzsébet királyné, aki akkor már várandós volt, ellenfelei elől Pozsonyba menekült. Mivel fiút jósoltak neki, aki meg fog születni, biztosítani akarta fia számára a magyar trónt. Ezért bizalmas udvarhölgyét, Kottaner Jánosnét bízta meg azzal, hogy lopja el a Szent Koronát, amit Visegrádon őriztek. Kalandos körülmények között a Szent Korona Pozsonyba került, amivel a közben megszületett fiúgyermeket V. László néven megkoronázták.)
Kiújult a bárók közötti hatalmi harc, miközben a török egyre közelebb került a magyar határhoz. A veszedelmet kevesen észlelték, ám Hunyadi ideje igazán most jött el.
A tehetséges főúr életének jelentős állomása volt, amikor az 1430-as években feleségül vette Szilágyi Erzsébetet, ami szerencsés választás volt, s ezt a következő évtizedek fényesen igazolták. Első gyermekük az 1431-ben született László, aki tragikus körülmények között, fiatalon vesztette életét. 1443. február 23-án pedig megszületett a magyar történelem egyik legnagyobb egyénisége, Hunyadi Mátyás.
Azáltal, hogy Hunyadi a bárók közé emelkedett, egy újabb nehézséggel kellett szembenéznie. Az ország hatalmasságai egymás ellen ligákba tömörültek, gyengítve az ország erejét, egységét. Az ellentétek akkor élesedtek ki újra, amikor az özvegy Erzsébet, karján az Utószülött V. Lászlóval szembekerült az 1440-ben szintén királlyá választott Jagelló Ulászlóval. Hunyadi és Újlaki Miklós Ulászló pártján állt, de Garai László és Szécsi Dénes Erzsébet mellé álltak. Jan Giskra a huszitái élén pedig a Felvidéken nehezítette az ország életét. A Dunántúlon a Rozgonyi és a Kanizsai család, a délnyugati országrészen pedig Frangepán Bertalan uralkodott. Közben a belső ellentéteket kihasználva a török ott pusztított, ahol csak tudott. Ezekben a vészterhes hónapokban vette kezébe Hunyadi János az irányítást, amikor minden erejét, tudását a török elleni harcra összpontosította.
Hunyadi János hadjáratai a török ellen
A tehetséges, bár írni, olvasni nem tudó – ami ebben a korban nem számított égbekiáltó műveletlenségnek –, ám nagy fizikai erővel bíró Hunyadi János ifjú korától szívta magába a harci , a fegyverforgatás mesterségét. Már apród korában, Csáky György ispán szolgálatában megismerte az ősi székely lovas-íjász technikát. A székelyeket a 15. században a legkiválóbb íjászoknak tartották. Azt is tudjuk, hogy honnan, hol és mit tanult. A déli végeken a Balkán hegyei között élő szerbek, románok, albánok, bosnyákok között a balkáni könnyűlovasság dolgaiban tett szert nagy jártasságra. Lazarevics István szerb despota mellett tanulta ki a „balkáni típusú” cselvetést, a tőrbe csalás művészetét. Újlaki Miklós macsói bán szolgálatában pedig a végváriak harcmodorát tapasztalta meg. Kevéssel később a Monoszlai családnál és a zágrábi püspöknél látott el familiárisi feladatokat.
Itáliai útja során 1431-ben már Milánóban a Sforza-család vendéglátását élvezte, ahol a zsoldosvezér, a condottiere Francesco Sforza harci mesterségét sajátította el. Többek között a várostrom, a nehézfegyverek és tűzfegyverek használata, az utcai harcok, az utánpótlás biztosítása, a zsoldos hadviselés titkainak tudója lett. Tudjuk azonban azt is, hogy Hunyadi egy ideig a milánói Visconti herceg szolgálatában is állt.
Életében jelentős fordulatot hozott az 1434-es esztendő, amikor „udvari vitéz” címmel már Zsigmond király seregében szolgált.
Zsigmond idején megismerkedett a huszita harcmodorral, különös tekintettel a huszita szekérvár harci előnyeivel. Hunyadi a vasalt szekereket nem csak várnak, hanem tűzfegyverek használatára is alkalmazta.
Hunyadi azonban már az 1430-as évektől kezdődően megismerte és felismerte a török hadviselés és harcmodor lényegét is. Azt, hogy az oszmán hadak, ha lassan is, de módszeresen nyomulnak Európa felé. Jól tudta, hogy Magyarország kikerülhetetlen akadálya lesz a szultánok Európát meghódító törekvéseinek. Hunyadi hadvezéri tehetsége abban csúcsosodott ki, hogy mindezeket a harci technikákat képes volt ötvözni és a stratégiát az adott terepviszonyokon kiválóan tudta alkalmazni.
Hunyadinak nem csupán kötelessége, de szívügye, a családi birtokokért, Magyarországért, a keresztény Európáért vállalt feladata volt, hogy szembe szálljon a törökkel. Zsigmond után Albert és I. Ulászló királytól 1439 és 1441 között megkapta a szörényi bánságot, a temesi ispánságot, továbbá Erdély vajdája, Nándorfehérvár főkapitánya lett. Természetesen az ezekkel járó jövedelem is Hunyadit szolgálta, aki abban is különbözött számos főúri társától, hogy vagyonával, tehetségével, katonai tapasztalataival mindent megtett a déli végek megvédéséért.
A kisebb, törökkel történt összetűzések után az első jeles eseményei az 1441-1442. évi harcok, melyek közül kiemelkedik a Marosszentimre melletti csata. Az első összecsapás török győzelemmel végződött, ráadásul Mezid bég, a kezére került Lépes György püspököt lefejeztette. Hunyadi azonban nem adta fel. Átvágta magát a török gyűrűn, s minden erejét, idejét egy újabb sereg megszervezésébe vetette. Új serege élén visszatért Marosszentimrére, s fényes győzelmet aratott Mezid bég 17.000 fős és Szehabeddin beglerbég több mint 60.000 fős serege fölött.
Ehhez a korábban a „nem jegyzett” – pedig jelentős – összecsapáshoz kapcsolódik Kemény (Kamonyai) Simon legendás páncélcseréje Hunyadival. A török elitcsapatok Kamonyaira rontottak, s nagy örömmel adták hírül, hogy végeztek Hunyadival. A nagy öröm azonban rémületté változott, amikor az oldalszárnyon megjelent az igazi Hunyadi, fényes győzelmet aratva a török sereg fölött. Hunyadi János ezzel a
csatával érdemelte ki a „törökverő” ragadványnevet.
Ez a 16. században készült grafika egyértelműen azt ábrázolja, hogy az Európára törő oszmánok ellen a pajzs szerepét játszó Magyarországot a német lovagok védik. (Ez akkor sem volt így! A német birodalom, ha érdekei úgy kívánták, csak akkor támogatták hazánkat!)
Az 1442. évi sikeren felbuzdulva a magyarok már támadó hadműveletet szerveztek a török ellen, ami a határokon túlra vezetett. Az 1443-1444. évi téli (hosszú) hadjárat célja az volt, hogy a törököt kiűzzék Európából. A hadműveletek kezdetben sikeresek voltak, minden összecsapás magyar győzelemmel végződött. Igaz, a magyarokat a balkáni államok – Brankovics György szerb fejedelemmel az élen – támogatták. A szultán azonban még nem a főerőket sorakoztatta fel, mert azok ezekben az években Ázsiában harcoltak. A hadjárat azonban 1444 januárjában a Szófiától keletre eső Zlatica-szorosban elakadt. Ennek egyik oka a magyar seregben elterjedt lópestis volt. A lovak sorra pusztultak. A másik ok, hogy a nagy hidegben a hágók átjárhatatlanná váltak, s az oszmánok is egyre több helyen eltorlaszolták azokat.
A győztes téli hadjáratot követően II. Murad szultán a magyarok számára előnyös békét kötött. Ezek közé tartozott Szerbia kiürítése, 100.000 arany hadisarc fizetése, tíz évre szóló béke, valamint 30.000 török harcosnak a magyar király szolgálatába állítása. (Feltéve, hogy azt nem fordíthatják a szultán ellen.) Ez a béke azonban nem egyezett IV. Jenő pápa céljaival, aki Magyarországra küldte Cesarini bíborost, hogy vegye rá a magyarokat egy újabb támadás indítására.
A békeszegés tervét Cesarini, a pápai követ dolgozta ki, ami találkozott a magyar háborúpárti nagyurak és a becsvágyó ifjú király, I. Ulászló céljaival. A sereg hamarosan útra készen állt, amit a tervek szerint az 1444 nyarán már a Dardanellák felé tartó, a pápa által felszerelt velencei és genovai gályák is támogattak volna. Hunyadi szövetségese ebben a hadjáratban csak az albán fejedelem, Kasztrióta György, ismertebb nevén Szkander bég volt. Brankovics György és a többi balkáni állam már nem támogatta Hunyadit, mert ők nem akartak újabb háborút a törökkel.
Később Szkander bég sem csatlakozott a magyarokhoz. Ilyen körülmények között érkezett a király és Hunyadi a seregek élén Várnába. A sikeresnek ígérkező hadjáratnak a kegyelemdöfést a keresztény velencei és genovai gályák hajósai adták meg. A kalmárvárosok hajói ahelyett, hogy akadályozták volna a szultáni seregek átkelését Ázsiából Európába, az iszlám katonákat szállították át, fejenként egy aranyért. Így az anatóliai fősereg a Várna mellett felsorakozó magyarok hátába került. A 40.000 fős magyar sereg így stratégiai és létszámbeli hátrányba került.
A magyar seregnek nem maradt más választása, szembe kellett szállni a túlerővel. Hunyadi a „törökverő” nevéhez méltóan, módszeres hadvezetéssel felőrölte a török sereg védőgyűrűit, s már a szultánt védő janicsárokkal állt szembe, amikor Ulászló nagy hibát követett el. Talán a becsvágy, a biztos győzelembe vetett hit, vagy éppen a dicsőség vágya hajtotta, amikor ötszáz lovasa élén – Hunyadi tudta nélkül – nekirohant a cölöpökkel körülvett szultáni tábornak. A király akciója köddé foszlatta a reményt, hogy győzhetnek, amikor szembe találta magát az eddig be nem vetett janicsárokkal. Mind egy szálig elestek, a sereg felbomlott, s az 1444. november 10-ei csata a magyar történelem nagy tragédiái közé sorolandó. Hunyadi is csak fordulatokban gazdag, életveszélyes körülmények között tudott hazavergődni.
Hunyadi János kormányzóvá választása
Meghalt a király. A jogos utód, akit már korábban V. László (1444-1457) néven magyar uralkodóvá választottak, mindössze négyéves volt. Ragadványnevén Utószülött Lászlóként emlegeti a magyar történetírás. (Érdemes megjegyezni, hogy ő volt a második Habsburg, aki magyar király lett, de az egyetlen, aki magyar földön született.) Meg kell említeni III. Frigyes (1440-1493) német-római császár szerepét, aki már Hunyadi János ellenében is fellépett. A Habsburg császárnak az igazi ellenfele azonban Hunyadi Mátyás lesz.
Az átmeneti nehéz helyzetben, hogy az ország irányítható legyen, hét főkapitányt választottak a Magyar Királyság élére: Hunyadi Jánost, Újlaki Miklóst, Rozgonyi Györgyöt, Guti Ország Mihályt, Bebek Imrét és Szentmiklósi Pongrácot, illetve Jan Giskrát. Mind a hét főkapitány kapott egy-egy területet az ország testéből, amely fölött azonban nem volt korlátlan hatalmuk, meg kellett egyezniük a terület nemességével. Hunyadi ekkor kötött szövetséget, életre szóló barátságot a szellem emberével, Zrednai (Vitéz) Jánossal, akit kinevezett váradi püspöknek.
Tekintettel arra, hogy III. Frigyes nem adta ki a magyar uraknak sem a Szent Koronát, sem V. Lászlót, így a királyválasztást a magyarok nem tarthatták meg. A Rákos mezőre 1446 májusára összehívott országgyűlésen a nemesek elhatározták, hogy kormányzót választanak. A választás nem eshetett másra, mint a jeles hadvezérre, Hunyadi Jánosra. A Rákos mezőn jelen voltak az ellenpárti főurak is, például III. Frigyes szövetségesei, V. László hívei. A kormányzó személyét azonban a gyűlésen nagy számban részt vevő köznemesek döntötték el, akik szinte
egyhangúan Hunyadira voksoltak.
Milyen jogokkal bír egy kormányzó? Hatalma gyakorlatilag megegyezik a királyéval, s a korona nevében irányítja az országot. Csak éppen nem koronázták meg a Szent Koronával.
Hunyadi János kormányzó első dolga volt, hogy 1446 őszén megtámadta a Dunántúl nyugati megyéit birtokában tartó III. Frigyest. A császár szövetségese volt többek között a stájer őrgróf, Cillei Ulrik. A kormányzó benyomult Ausztria területére, s még Frigyes kedvelt városát Bécsújhelyt is elfoglalta. Átütő sikert nem tudott elérni, mert vereségei ellenére a császár sem a koronát, sem V. Lászlót nem adta ki. A
Hunyadiak azonban egyezséget kötöttek az ellenlábas Cilleivel, aminek értelmében a kiskorú gyermekeiket – Hunyadi Mátyást és Cillei Erzsébetet – eljegyezték egymással.
A kormányzó 1447-ben már a déli végeken szervezte az ellenállást, mert a török egyre közeledett. A császárral Vitéz János tárgyalt, a hadvezér eközben elűzte trónjáról Havasalföld törökbarát urát, így megerősítette a balkáni pozícióit. Európa nyugati népei közül is érzékelték néhányan az oszmán veszélyt, s arra biztatták Hunyadit, hogy indítsa meg a török elleni háborút. Jelentős pénzadományokat is ígértek. (Például Alfonz nápolyi király 100.000 forintot.) Ám, mint ahogy az rendszeresen történt, a segítség nem, vagy csak részben érkezett meg. Hunyadi nem várhatott, mert a török had már a Balkánon volt. A magyarok 25.000 fős sereggel keltek útra a déli végek felé. Számíthattak a havasalföldi vajda 8000 fős hadára, továbbá Brankovics György szerb despota és Szkander bég albán fejedelem támogatására. A török mintegy 60.000 főnyi sereggel vonult fel Rigómezőre.
Amikor Hunyadi a csata helyére, Rigómezőre (Koszovóra) érkezett, a török túlerő – az áruló Brankovics György csapatai segítségével – már elvágta a magyar seregtől Szkander bég hadait. (Megjegyzendő, hogy ez a második rigómezei csata volt, hiszen az első nagy ütközetre 1389-ben, Zsigmond idején került sor.) II. Murad szultán a hagyományos módon állította fel csapatait. Középen a janicsárok gyalogos hadereje,
előttük a tüzérség, a két szárnyon pedig az anatóliai, illetve a ruméliai lovasság. Az október 16-án kezdődő összecsapások kisebb magyar győzelmekkel kezdődtek, de ezek feltehetően a szultán taktikáját szolgálták.
A török azt a hadicselt alkalmazta, ami aztán néhány évtizeddel később, 1526-ban Mohácsnál végzetessé vált. A magyar lovasságot kelepcébe csalták. A több napig tartó ütközetek gyászos eredménye volt, hogy a bárók színe-java odaveszett, Hunyadi is csak egyik vitéze önfeláldozásával menekült meg.
Hunyadit a törökhöz átállt szerbek elfogták. Brankovics György ki akarta szolgáltatni a kormányzót a töröknek, de végül nem merte, mert a magyar urak megfenyegették. Viszont 100.000 forintos váltságdíjat kért érte, továbbá Szendrő várába kellett küldeni túszként Hunyadi Lászlót, a kormányzó idősebb fiát.
(A csata után a temetetlen holtak miatt évekig tartó pestis ütötte fel a fejét, Koszovó így hosszú ideig lakatlan maradt. Az első telepesek az albánok voltak, s ekkor kezdődött el az a folyamat, hogy a szerbek kiszorultak Koszovó /Rigómező/ földjéről.)
1449-ben a Hunyadi-párt már Giskra ellen hadakozott, amikor a kormányzó maga vezetett egy hadjáratot a Felvidékre. Az időt rabló, emberáldozatokkal járó csatározások 1450-ben értek véget, aminek eredményeképpen Giskra kezén maradtak a gazdag felvidéki kereskedő- és bányavárosok. A birtokviszonyok azonban Hunyadi számára is kedvezően alakultak, hiszen 1450-ben már 4 millió hold földbirtokkal, 57
mezővárossal, mintegy ezer faluval és 28 várral rendelkezett. Mindezek ellenére, hogy Hunyadi megtartsa tekintélyét, hatalmát, 1450 nyarán szövetségre lépett Garai nádorral és Újlaki Miklós erdélyi vajdával. A Hunyadi-Garai-Újlaki liga azonban csak rövid érdekeknek felelt meg, mert a ligák összetétele évenként változott.
A 15. század közepén azonban a köznemesség is, nagy száma miatt jelentős katonai és politikai erőt jelentett. Európában szinte egyedülálló módon, hazánkban született meg a natio Hungarica, a „magyar nemzet” fogalma.
Nyugat, hogy lelkiismeretét megnyugtassa, amiért nem tudott, vagy nem akart hathatós segítséget nyújtani hazánknak, Magyarországot a „kereszténység védőbástyája” címmel ruházta fel.
A nándorfehérvári diadal és előzményei
Az 1450-es évek mind az Oszmán Birodalom, mind a Magyar Királyság, mind a Pápai Udvar és a Nyugat történetében jelentős fordulatot hoztak. A török birodalom élére az a II. Mehmed (1451-1481) került, akit joggal tekint a történetírás a Világhódító ragadványnévvel. Ő szervezte át az oszmán hadsereget, megteremtette az újkori politikai adminisztrációt, majd tette nagyhatalommá az Oszmán Birodalmat.
Világtörténeti jelentőségű eseményre került sor, amikor az oszmánok 1453-ban elfoglalták Bizáncot. A szultánok ebbe a stratégiai szempontból is fontos városba, másik nevén Konstantinápolyba tették át székhelyüket.
II. Mehmed tudta, hogy egységes, erős európai keresztes hadseregtől nem kell tartania. Magyarország így ismét magára maradt. Eközben meg kellett oldani a belső válságot. Hunyadi 1453 januárjában lemondott a kormányzói tisztéről, mert V. Lászlót (1453-1457) megerősítették királyi tisztében. Az ifjú király a bárók rá nehezedő nyomása alatt nem tudott úrrá lenni a helyzeten. Időnként hol Cillei pártfogását, hol a Hunyadiak szövetségét kellett elfogadnia.
Nándorfehérvár ostroma (1456. július 4-21.)
1455 őszére kiderült, hogy Hunyadi és Magyarország ismét magára maradt. A Magyar Királyság utolsó reménye az új pápa, III. Calixtus, aki esküt tett arra, hogy a törököt ki fogja űzni Európából. Végül pénzt és katonát ő sem küldött, elküldte viszont Kapisztrán Jánost, aki latin szónoklataival, de személyes varázsával, mozgósító erejével többet tett a sikerért, mint egy hadsereg.
Képes volt arra ez a hetvenéves ferences szerzetes, hogy több tízezer fős sereget gyűjtsön össze. Ki tudja, mi lett volna a csata kimenetele, ha a Kapisztrán vezette keresztes sereg nem támad rá a törökre? Hiszen ez adott lehetőséget Hunyadinak arra, hogy kitörjön a várból, s elfoglalja a török ágyúkat.
A pápa 1456 tavaszán új imát rendelt el, felszólítva a híveket a török veszélyre. Az imát délben kellett elmondani, amire harangszó figyelmeztette a keresztényeket. A nándorfehérvári fényes győzelem után a déli harangszó megmaradt.
A pápa tengeri haderőt is küldött a magyarok megsegítésére, de sem az, sem Velence, Milánó, Firenze, Genova hadai nem mozdultak. A világhódító II. Mehmed 70.000 főnyi sereggel, 100 hajóval, 300 ágyúval és számos ostromgéppel érkezett Nándorfehérvár alá. Európa és Magyarország kulcsa végveszélybe került. Hunyadi összeszedett 200 kisméretű sajkát, s a Dunán érkezett a vár alá, mert tudta, hogy oda más úton már nem juthat be.
A szultán 1456. július 4-én megkezdte Nándorfehérvár ostromát. A várat Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály védte mintegy hétezer katonájával. Hunyadi a Dunán ötórás küzdelem után áttörte a török hajózárat, s így tudott bejutni a várba.
Az oszmán sereg kétheti ágyúzás, meg-megújuló rohamok után szinte „mezővé tette a várat”, ahogy Hunyadi jellemezte Nándorfehérvárat. A török táborban azonban felütötte fejét a pestis. A szultán ezért július 21-én végső rohamra szánta el magát, de nem bírtak a védőkkel. A Száván átkelő Kapisztrán vezette lelkes keresztesek megfutamították a támadók egyik szárnyát. A szultán riadót fújt, ennek köszönhetően
a török védtelenül hagyta a várkaput. Hunyadi ezt észrevette, s azonnal kitört egy válogatott lovas csapattal. Elfoglalták a ruméliai hadtest ágyúit, s óriási pusztítást végeztek az oszmánok között, akiket a saját ágyúikkal lőttek. A fényes magyar győzelem jele volt, hogy másnap a török sereg maradéka szó szerint elfutott a csatatérről.
A keresztény világban határtalan öröm lett úrrá, a pápa a győzelem emlékére egy új egyházi ünnepet rendelt el, az Úr színeváltozását. Az örömbe szomorú hír vegyült, amikor 1456. augusztus 11-én a pestis elvitte a törökverőt, a „hit védelmezőjét”, amivel a pápa Hunyadit kitüntette. Két hónappal később, október 23-án Újlak várában pedig a másik hőst, Kapisztrán Jánost is elragadta a pestis.
Hunyadi János emlékét számos szobor, emlékmű őrzi szerte a Kárpát medencében. Erdélytől kezdve az anyaország településein keresztül a Felvidékig mindenütt felfedezhető a törökverő dicső emléke.
Szerző: Bánhegyi Ferenc
(Címkép: Both Balázs/pestbuda.hu)
A sorozat eddig megjelent részei itt olvashatók: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24,, 25., 26., 27., 28., 29/1., 29/2., 30.
