Sajtóhírek szerint a CIA igazgatója Moszkvában és Kijevben is járt, hogy kissé megsürgesse a háború befejezését. William Burns egy ajánlatot is letehetett az orosz elnök asztalára, mely Ukrajna területeinek 20 százalékát kínálta fel.

A Newsweek nevű amerikai hírportál írja, hogy a Fehér Ház és a CIA is reagált arra a hírre, amely szerint William Burns, a CIA igazgatója felajánlotta Vlagyimir Putyinnak Ukrajna területének egyötödét, hogy a Biden elnök megbízásából kidolgozott béketerv részeként véget vessen a folyamatban lévő háborúnak. Azt pedig már a The Washington Post hozta napvilágra, hogy állítólag Burns Kijevben is járt, hogy tájékoztassa a tervekről Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Úgy tudni, Kijev és Moszkva egyaránt elutasította a javaslatot.

Egy CIA-tisztviselő igyekezett leszögezni, hogy a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) című svájci-német lap beszámolójának azon állításai, miszerint Burns januárban titokban Moszkvába utazott, és hogy az igazgató a Fehér Ház nevében békejavaslatot terjesztett elő, „teljesen hamisak”.

Ugyanakkor sajtóinformációk szerint Kijev az állítólagos javaslattól teljesen elzárkózott, „mert nem akarja, hogy felosszák területét”, míg orosz tisztviselők szerint „hosszú távon úgyis megnyerik a háborút” – állt az NZZ cikkében. A felajánlott 20 százalék egyébként nagyjából a keleti Donbasz régió méretével egyezik meg.

Sean Davett, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának helyettes szóvivője a Newsweeknek úgy árnyalta a képet, a svájci lap értesülései „nem pontosak”, és CIA is ezt mondaná az ügyben.

Német politikusok szerint Biden ezzel a lépéssel el akarta kerülni a háború elhúzódását.

Miután viszont Ukrajna és Oroszország egyaránt visszautasította az ajánlatot, a Biden-kormányzat rögtön előrukkolt az ötlettel, hogy Abrams harckocsikkal látja el Kijevet.

Az említett német politikusok úgy vélik, Washington igencsak megosztott abban a kérdésben, hogyan is kezeljék a közel egy éve kirobbant ukrajnai háborút. Szerintük Burns és Biden nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan „gyorsan véget akart vetni a háborúnak, hogy Kínára összpontosíthassanak”,

míg Antony Blinken külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter „nem akarta hagyni, hogy Oroszország megússza a szabályokon alapuló béke rendjének lerombolását, és masszív katonai támogatást követeltek Ukrajnának”.

Forrás: hirado.hu

Kiemelt kép: AFP