A zarándokvonatok lehetőséget adnak a közös imára és a találkozásra. Idén, a háború árnyékában pedig az egymásnak feszülő indulatok oldását is szolgálják ezek a zarándoklatok.

Idén is elindul a Boldogasszony és a Misszió zarándokvonat a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START közös szervezésében a csíksomlyói pünkösdi búcsúba – közölték a szervezők csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke arról beszélt: minden emberben, akár vallásos, akár nem, ott él a vagy, hogy találkozzon a szenttel. E találkozáshoz nyitottnak kell lenni és áldozatot is kell hozni érte, erről szól a zarándoklat – fűzte hozzá.

Az MKPK elnöke kitért arra: minden zarándok azzal a vággyal indul el, hogy találkozzon a szenttel, és amikor hazaér, szeretne a szeretteinek továbbadni valamit a találkozás élményéből. Elsősorban tehát nem önmagunkért zarándokolunk, mert tudjuk, ha megosztjuk a szenttel való találkozás élményét másokkal, akkor válik nekünk is igazán javunkra – fogalmazott Veres András.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: a zarándokvonatok lehetőséget adnak a közös imára és a találkozásra. Idén, a háború árnyékában pedig az egymásnak feszülő indulatok oldását is szolgálják ezek a zarándoklatok – tette hozzá.

A zarándoklatok úti céljai is fontosak, a csíksomlyói vonatok a lelki élmény mellett a magyar-román kapcsolatokat is javítják, a szintén a Misszió Tours által, a lengyelországi Czestochowába szervezett zarándoklat pedig hitet tesz a lengyel-magyar barátság mellett.

Az államtitkár szólt arról is:

minden évben nagy élmény a gyermekvédelemben élő, a határon túlról, illetve a diaszpórából érkező fiatalok jelenléte a vonatokon. Ők azok, akik misszióként továbbadják társaiknak a zarándoklat élményét.

Mosóczi László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: idén 10. alkalommal indul a Misszió Toursszal közös szervezésben zarándokvonat a magyarság talán legfontosabb találkozójára. A Boldogasszony és a Misszió vonaton várhatóan 1600-nál is több zarándok utazik majd.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke jelezte, a Rákóczi Szövetség ifjúsági programjainak 2018 óta része a csíksomlyói zarándoklat, az elmúlt években és idén is 300 diákot hívhattak meg a vonatos zarándoklatra. A diákok többsége határon túli katolikus iskolából érkezik, illetve idén is jelentkezhetnek majd a diaszpórában élő középiskolások.

Hozzátette, 2022-ben 100 kárpátaljai édesanya is csatlakozhatott a programhoz, hogy közösen imádkozzanak Csíksomlyón a békéért. Csáky Csongor reményét fejezte ki, hogy idén is lesz lehetőség kárpátaljai magyarok részvételére a zarándoklatokon.

A sajtótájékoztatón felolvasták Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Boldogasszony zarándokvonat világi fővédnöke levelét. A házelnök azt írta:

aki zarándoklatra indul, az felkészül, bezárja a háza ajtaját és megnyitja a szívét. Maga mögött hagyja a mindennapok dolgait, hogy a legfontosabbra figyeljen, hogy Isten előtt mérlegre tegye az életét, megértse, hogy hol tart és hogy merre kell mennie.

Úgy fogalmazott: különösen fontos, hogy hétköznapjaink küzdelmei közepette – amikor keleti határaink mentén háború dúl, Európa hitét vesztett nyugati felén pedig fegyverek nélkül pusztítják keresztény kultúránkat – a hívők időről időre együtt keljenek útra, együtt tegyenek tanúságot a hitükről – hangzott el.

Budai László, a szervező Misszió Tours ügyvezetője elmondta, vonatos és buszos zarándoklataikra is minden korábbinál nagyobb az érdeklődés. Úgy tűnik, szétcsúszó világunkban óriási az igény a kapaszkodókra – jegyezte meg.

A csíksomlyói zarándokvonatok mellett idén is szerveznek belföldi zarándokvonatokat. Kiemelte a Mátraverebély-Szentkúti zarándokvonatot és jelezte, terveik között szerepel egy zalaegerszegi Mindszenty-zarándokvonat is – tette hozzá Budai László.

A Boldogasszony zarándokvonat május 25-én, csütörtökön indul és 28-án ér vissza Budapestre. A Misszió, fekvő- és ülőhelyes kocsikkal közlekedő különvonat 26-án, pénteken délután indul, majd a szombati fogadalmi búcsú után este visszaindul és pünkösdvasárnap reggel érkezik Budapestre. pénteken, 26-án indul Csíksomlyóba és szintén 28-án ér vissza Budapestre.

A zarándoklatok részletes programja megtalálható az utazási iroda honlapján.

A boldogasszony vonat lelkivezetője Felföldi László pécsi megyés püspök, a Misszió Zarándokvonat lelkivezetője Böjte Csaba ferences szerzetes lesz.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újból Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

MTI

Címlapkép: Illusztráció / A Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors kigördül a Keletiből. Fotó: MTI/Balogh Zoltán