A Fővárosi Közgyűlés jogszabályt sértett, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról a XIII. kerületben – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala kedden az MTI-vel.

Azt írták, az önkormányzati törvény értelmében közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalásában megerősítette,

„Horn Gyula életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában”.

A fővárosi kormányhivatal korábban felszólította a Fővárosi Közgyűlést, hogy kérje ki az MTA véleményét, de ezt az önkormányzat nem tette meg. Az akadémia véleményét ezért a kormányhivatal kérte ki. A tudományos állásfoglalás alapján egyértelmű, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése jogszabálysértő. A kormányhivatal jogszabályi kötelezettségének eleget téve törvényességi felhívással élt a Fővárosi Közgyűlés felé, amelyben felkérte a jogszabálysértő helyzet megszüntetésére – olvasható a közleményben.

civilek.info:

Sára Botond a kormányhivatal vezetőjeként arra szólította fel a közgyűlést, hogy harminc napon belül változtassa meg az elnevezést. Viszont a Főváros erre nem hajlandó, mert szerintük jogszerű volt az eljárásuk.

Biztosan. Csak a kezdetekkel van egy kis gond, ugyanis kizárt, hogy ne tudták volna, az egykori pufajkás bőséggel kivette részét a szocializmusnak nevezett önkényuralmi rendszer kiépítésében. Már csak azért is tudniuk kellett arról, hogy nem nevezhető el közterület Hornról, mert ezt a játékot korábban már lejátszotta egy Lakiteleken élő ügyvéd. Szakvéleményt kért az MTA-tól, bevallása szerint kifejezetten azért, hogy ilyen névadás ne fordulhasson elő.

AZ MTA szakvéleménye fentebb olvasható, amit biztosan ismertek a fővárosnál is. Ha pedig tudtak erről – és biztosan tudták -, tényleg felesleges lett volna újra feltenni az MTA-nak ugyanazt a kérdést. Nem is tették fel, mert ismerték a választ, de az nem tetszett nekik.

Így nem túlzás azt állítani, hogy a Fővárosi Önkormányzat szándékosan sérthette meg a jogszabályt. Persze lehet, hogy úgy vélik, nekik szabad. Neked ellenben, egyszerű civil, a fejedet veszik, ha ugyanezt teszed.

Ez az igazi liberális demokrácia!

Forrás: MTI

(Címkép: Hír tv képernyőkép)