Nem kapják vissza az autósok a metrófelújítás miatt ideiglenesnek szánt buszsávokat. Hiába adták át a metrót, a pótlóbuszoknak szánt sávok maradnak, ahogy nagy valószínűséggel a dugók is. A Magyar Autóklubbal még egyeztet a városvezetés. Annyi már látszik: lebontanák a főváros Észak-déli közlekedési tengelye mentén a Nyugati térnél és a Népligetnél felépített felüljárót, mert azok rossz állapotban vannak, és túl sok autó használja.

Sok évnyi várakozás után adták át az utasforgalomnak az M3-as metrót, bár a Lehel téren és a Nagyvárad téren a szerelvények még nem állnak meg. A március 20-i átadást az utasokon kívül talán csak az autósok várták ennyire, hiszen sokan azt remélték, hogy visszakaphatják a Váci úton és a Bajcsy-Zsilinszky úton felfestett, a pótlóbuszok közlekedését segítő buszsávokat.

A főpolgármester bemutatta: milyen jövőt szánt a belvárosnak. Ebből kiderült, szó sincs arról, hogy az autósok visszakapnák az időlegesen elvett sávokat, épp ellenkezőleg, Karácsony Gergely közösségi oldalán azt írta, „most, hogy elkészült az M3-as metró, itt a lehetőség, hogy a felszínt is rendezzük!

A városvezető értékelése szerint a buszsávval megtűzdelt területeken a metrófelújítás hat évében megváltozott a forgalmi rend, amihez alkalmazkodott az élet.

Karácsony Gergely szerint meg kell reformálni a Bajcsy-Zsilinszky út, a Kiskörút, az Üllői út és a Váci út közlekedését. „Belvárosi autópályák helyett a városrészeket ismét összekötő, újjáéledő sugárutakat szeretnénk” – jelentette ki.

A hivatalos kommüniké szerint Budapest vezetése a városlakók, gyalogosok és kerékpárosok érdekeit szem előtt tartva újítja meg a Váci utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat és az Üllői utat. A főváros tervei szerint uniós forrásokból, a következő hét évben történne a kivitelezés, melyek keretében többek között

  • kerékpársáv lesz a buszsávokból,
  • troli váltja a dízelüzemű buszokat,
  • megszüntetnék a 9-es buszt, helyette Kőbányáig menne a 72-es troli,
  • hozzálátnának a Városháza park felújításához.

A bemutatott látványtervek között szerepel, hogy megszüntetnék a Budapest Észak-déli közlekedési gerince mentén a Népligetnél és a Nyugati térnél felépített felüljárót, melyek rossz műszaki állapotban vannak, továbbá Karácsony Gergely főpolgármester és munkatársainak a véleménye szerint olyan forgalmat generálnak, amit nem tud a belváros levezetni. Az ígéret szerint a két felüljárót 2026 után bontják le.

További elképzelés, hogy a most súlyos milliárdokból felújított 3-as metróval azonos nyomvonalon, csak éppen a felszínen, a Deák tértől a Lehel térig visszaállítják a villamos közlekedést, amely egy újabb sávot vesz majd el a Bajcsy-Zsilinszky úttól, valamint a Váci úttól.

A Mandiner megkereste a Magyar Autóklubot (MAK), hogyan értékeli a főváros közlekedésének alapos felbolygatását, különösen is a buszsávok ügyét.

A MAK jelezte: „bizonyosra vehető, hogy az Üllői és Váci úti tengely közúti kapacitásának visszafogása érzékenyen érinti a gépkocsiforgalmat, ami okvetlenül aggodalomra ad okot. Azonban éppen a szóban forgó útvonalakon viszonylag elfogadhatónak tűnik valamilyen kompromisszumos megoldás, mivel e sugárirányú útvonalak belvárosi fogadó kapacitása elégtelen és a magas szolgáltatást nyújtó tömegközlekedési alternatíva rendelkezésre áll.

Forrás: hirado.hu / Mandiner

Címlapkép: Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Kovács Tamás)