A dollárbaloldal nemet mondott a békére, mert a finanszírozójuk ezt várja a dollármilliókért cserébe – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Hollik István közölte:

„Nemrég szavaztunk az Országgyűlésben a békepárti határozatról, a szavazáson kiderült, hogy a dollárbaloldal háborúpárti volt, és az is marad.”

A harmadik világháború kockázata soha nem volt még annyira valós, mint napjainkban – jelentette ki a politikus. Hozzáfűzte, ezért fontos, hogy ezekben a vészterhes időkben Magyarország elkötelezze magát a béke mellett, és hangsúlyozza, hogy továbbra is békepárti.

„Azért fogadtuk el a békepárti határozatot, hogy leszögezzük, Magyarország továbbra is a béke pártján áll” – közölte Hollik István. Úgy fogalmazott: „a Fidesz és a KDNP felajánlotta a lehetőséget a dollárbaloldalnak, hogy csatlakozzon a békepárti határozathoz. Azonban Gyurcsány Ferencék ezt elutasították, nemet mondtak a békére.”

A DOLLÁRBALOLDAL EZZEL BEBIZONYÍTOTTA, HOGY TOVÁBBRA SEM A MAGYAR ÉRDEKEKET KÉPVISELI, HANEM VÉGREHAJTJÁK, AMIT A FINANSZÍROZÓIK TŐLÜK ELVÁRNAK A DOLLÁRMILLIÓKÉRT CSERÉBE

– hangoztatta a kommunikációs igazgató.

VÉLEMÉNYE SZERINT TOVÁBBRA IS A HÁBORÚT TÁMOGATJÁK, AMI AZT JELENTI, HOGY A DOLLÁRBALOLDAL A HÁBORÚ FOLYTATÁSA MELLETT, AZAZ AZ ÖLDÖKLÉS PÁRTJÁN MARADT.

Teszik ezt annak ellenére, hogy a magyar emberek békét akarnak – tette hozzá Hollik István. Úgy értékelt:

„Gyurcsányék bebizonyították, hogy fontosabb számukra finanszírozóik akarata, mint a magyar emberek érdeke”. Újra kiderült, hogy Magyarország megvédésében rájuk nem lehet számítani – tette hozzá Hollik István.

Forrás és kép: Origo