A gyermekvédelmi népszavazás üzenete egyértelmű: a genderideológia, de a gyermekeket érő fizikai abúzusok ellen is minden eszközzel fel kell lépni. Jön a következő magyar gyermekvédelmi csomag, mindeközben Németországban embertelen törvény készül, egy szakadár ezoterikus vélemény uralta le a törvényhozást.

Korábban soha nem látott egyetértés jött létre a választók között a gyermekvédelmi népszavazáson egy évvel ezelőtt: 2022. április 3-án nemcsak a jobboldal, hanem a normalitás mellett kiálló magyarok is óriási győzelmet arattak – tette közzé az Alapjogokért Központ az évforduló alkalmából a Facebook-oldalán. A bejegyzésben felidézték,

a gyermekvédelmi népszavazás a NATO- és az európai uniós csatlakozásról szóló referendum nemzeti egyetértési pontjait is túlszárnyalta: 3,7 millió választó helyezkedett a genderideológiát elutasító, a kiskorú gyermekek védelmét szorgalmazó álláspontra.

Emlékeztettek arra is, hogy a kormánypártok kezdeményezésére kiírt ügydöntő szavazást bel- és külpolitikai támadások mellett a „nyílt társadalom hálózatának ármánykodásai” igyekeztek ellehetetleníteni. Itthon a baloldali összefogás pártjai, külföldön pedig szövetségeseik nevezték „aberrációnak”, „értelmetlennek”, „rossz viccnek” vagy „ostobaságnak”. A szexuális másságokat propagáló hozzáállásuknak, „love is love” kampányuknak köszönhetően felbátorították a pedofilokat, akik egyre arcátlanabb módon, kérkedve bántalmazzák a kiskorúakat – fogalmaztak.
Az Alapjogokért Központ szerint

a gyermekvédelmi népszavazás üzenete egyértelmű: a genderideológia, de a gyermekeket érő fizikai abúzusok ellen is minden eszközzel fel kell lépni.

Hangsúlyozták, hogy emiatt elrettentő erővel kell tovább szigorítani a szabályokat, „mert van, amire nincs bocsánat”. Orbán Viktor kormányfő szavait idézve hozzátették:

a gyermekeket bármi áron meg kell védeni, ezért Magyarországon kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének!

A központ kitért arra is, hogy a „józan ész tábora” újabb és újabb tagokkal bővül, mivel egyre több olyan állam van, amely a gyermekek védelmét előbbre helyezi a genderpropagandánál. Az Egyesült Államokban Florida mellett Alabama, Arkansas, Dél-Dakota és Louisiana törvényalkotói is a magyar jogszabályokhoz hasonló gyermekvédelmi garanciákat dolgoztak ki – hívták fel a figyelmet, megemlítve Európából Litvániát is.

Jön a következő magyar gyermekvédelmi csomag

Minden felnőtt felelős minden gyermekért – jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn A változó világ kihívásai a gyermekvédelemben című konferencián, Budapesten.

A kormánypárti politikus a tanácskozáson jelezte, hogy a kormánypártok

ősszel tervezik benyújtani az Országgyűlésnek a következő gyermekvédelmi csomagot, amelynek kidolgozásában számítanak a gyermekvédelmi szervezetek közreműködésére is.

Úgy folytatta: a pedofil bűncselekményekkel szemben több körben is szigorítottak, köztük a büntetési tételeket is – a legsúlyosabb esetek az emberöléssel megegyező mértékben büntethetők -, valamint kötelezővé tették a foglalkoztatástól való eltiltást is, hogy ha valakit ilyen bűncselekmények elkövetése miatt jogerősen elítélnek, akkor az többet ne mehessen gyermekek közé.

Az LMBTQ- és genderpropaganda nem állt meg Magyarország határainál – mondta, majd a gyermekvédelmi nemzeti konzultációra utalva azt is felvetette:

meg kellene kérdezni az embereket arról, hogy Magyarországon szükséges lenne-e a törvény erejével tiltani a 18 év alattiak esetében a nemátalakító műtéteket.

Megjegyezte, e beavatkozásokat egyelőre nem tiltja a törvény, ugyanakkor az az általános tapasztalat, hogy ezeket nem végzik el.

Selmeczi Gabriella felidézte: az ombudsman átfogó vizsgálatot rendelt el a közoktatási intézményekben a közelmúltban azért, hogy kiderüljön, miként lehetne kiszűrni az iskolákból a pedofil vagy szexuális bűncselekményekre hajlamos pedagógusokat. Egyúttal a nevelőszülői hálózat megerősítésének szükségességéről is szólt.

Visszafordíthatatlan következmények

Christl Ruth Vonholdt gyermekgyógyász, a Német Ifjúságért és Társadalomért Intézet volt vezetője a Nemi diszfória kiskorúaknál mint orvostani, lélektani és társadalmi kihívás című előadásában kifejtette:

minden tudományos alapot nélkülöz, hogy a „transzidentitás” egy adott, veleszületett tulajdonság lenne.

Kitért arra is, hogy

ha nem nyúlnak orvosi eszközökhöz – köztük pubertásgátló készítmények és ellentétes nemi hormonok alkalmazásához – akkor a nemi diszfória állapota a serdülőkorban a gyerekek 85 százalékánál magától elmúlik.

Kitért arra is, hogy ugyanakkor a pubertásgátló szerekkel kezelt gyerekek esetében rohamosan növekszik a nemváltás mellett kitartók aránya, akik többsége akár a nemváltoztató műtétet is vállalja.

Ezzel pedig – folytatta – úgy döntenek, hogy

visszafordíthatatlanul terméketlenek lesznek és egy élethosszig tartó, hormonoktól való függőséget is vállalnak.

Álláspontom szerint egy 10 éves vagy akár 17 éves gyermek sem képes arra, hogy egy ilyen döntés következményeit belássa

– fogalmazott.

Christl Ruth Vonholdt hangsúlyozta azt is, hogy sem a hormonterápia, sem a műtéti beavatkozások nem képesek csökkenteni a pszichés betegségek magas arányát a nemi diszfóriával érintettek körében.

A nemi diszfóriát gyakran előzik meg súlyos pszichés betegségek – mutatott rá, majd kijelentette: egy liberális társadalomban a felnőtteknek minden joguk megvan arra, hogy erre az útra lépjenek, de a gyerekeket meg kell védeni ettől a destruktív úttól.

Egy elmulasztott társadalmi vita következményei

Sipos Írisz, az ökumenikus Offensive Junger Christen közösség sajtóreferense Németország a nemi önrendelkezési törvény és a családjogi reform árnyékában – Egy elmulasztott társadalmi vita következményei című előadásában arról beszélt,

hogy a törvénytervezet a német büntető törvénykönyvbe emelné a „homo- és transzfób indítékot”, továbbá büntetne minden olyan kezelést, intézkedést és tanácsadást, amely megkérdőjelezi, késlelteti és akadályozhatja a nemváltás folyamatát. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a szülőkre, a tanárokra is vonatkozna.

A törvénytervezet fel sem veti azt a lehetőséget, hogy egy gyermek „tranzíciós szándéka” akár átmeneti is lehet – tette hozzá, majd a tervezetet bírálva kijelentette: egy szakadár ezoterikus vélemény uralta le a (német) törvényhozást.

A hagyományos értékek védelmében bele kell állni a vitába még akkor is, ha álláspontunkért nem terem babér, mert a jövő a tét – hangoztatta.

Forrás: Magyar Nemzet/ Civilek.info

Borítókép: Leadja az április 3-i magyarországi országgyűlési választások levélszavazatát egy nő Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán 2022. március 29-én (Fotó: MTI/Veres Nándor)