Donáth Anna megragadta a lehetőséget Pankotai Lilit és elvitte Brüsszelbe, mackófelsőbe csomagolva, ahogy azt a fröccsöntött forradalmárok esetében mostanság szokás, majd tálcán kínálta Vera Jourová asszonyságnak.

Donáth Anna a Facebookon számolt be arról, hogy elvitte Brüsszelbe Vera Jourovához a hazai diáktüntetés néhány résztvevőjét, köztük Pankotai Lilit is, akik

„részletesen beszámoltak az Európai Bizottság alelnökének, hogy hogyan bánik a magyar kormány a jövőjükért küzdő diákokkal. Felkészülten érkeztek, és az elmúlt időszak ikonikus fotói segítségével mutatták be, hova jutott Magyarország a NER 13 éve alatt”

– olvasható az ellenzéki politikus bejegyzésében.

Jourová biztosította a diákokat

Donáth Anna szerint

„Jourová biztosította a diákokat az Európai Bizottság támogatásáról, és arról, hogy ahogy a magyar kormány korábbi jogsértéseit, úgy az elmúlt hetek eseményeit is részletesen ki fogják vizsgálni”.

A lila párt politikusa elmondta azt is, hogy a következő időszakban azon fog dolgozni, hogy Európával közösen vegyék rá a magyar kormányt az oktatás válságának sürgős megoldására.

Kiemelt kép: Donáth Anna Facebook oldala