Idén 43 balatoni strand vállalta a megmérettetést, amelyek közül mind jól teljesített, és elérte a négy- vagy ötcsillagos Kék Hullám Zászló minősítést.

Az eredményben tükröződik a balatoni strandok fejlesztésére az elmúlt években juttatott jelentős kormányzati támogatás. A strandüzemeltetők remélik, hogy lesz folytatás – jelentette ki Lombár Gábor, a szövetség elnöke az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) 20. alkalommal meghirdetett versenyének díjkiosztóján szerdán Csopakon.

Június 19-étől öt napon keresztül zajlottak a standbejárások. A zsűrizésben részt vettek a szövetség partnereként a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársai.

Idén is a Kék Hullám Zászlóra felkerülő csillagok egytől ötig terjedő száma mutatta a fürdőhelyek szolgáltatásainak színvonalát, választékát.

A minősítés során vizsgálták a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét (parkoló, járdák, vizesblokkok, vízbejutás lehetősége), a környezet állapotát (virágosítás, a gyep és meder állapota), a játszóterek minőségét, árnyékoltságát.

Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, és pontot értek olyan gyerekbarát szolgáltatások is, mint a pelenkázó, vagy családi öltöző. Vizsgálták a strandi vendéglátóhelyek kínálatát, fontosnak tartva a helyi termékek jelenlétét és az újragondolt, vagy megújított étel-ital választékot.

„A minősítőrendszer egyfajta útmutató a strandüzemeltetőknek. A szempontrendszert minden évben újítjuk, aktualizáljuk valamivel, hiszen a szolgáltatások is folyamatosan bővülnek” – nyilatkozta Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a szövetség titkára, hozzátéve: idén például a vízicsúszda, az animáció, és a kölcsönzési lehetőségek meglétére is fókuszáltak.

Megjegyezte, a balatoni Kék Hullám Zászlót nyert strandok kiemelkedőek a magyar strandok viszonylatában, de európai szinten is megállják a helyüket.

A díjkiosztón elhangzott, hogy a minősítési rendszer működésének jubileuma alkalmából idén nem egy abszolút győztest hirdetnek, hanem hat olyan strand kapott fődíjat, amely évek óta kiemelkedően szerepel a megmérettetésen.

A jubileumi díjat elnyerők: a csopaki Községi Strand, a balatonfüredi Esterházy Strand és Élményfürdő, a gyenesdiási Diási Játékstrand, a vonyarcvashegyi Lido Strand, a balatonföldvári Keleti Strand, valamint a balatonberényi Községi Strand.

A nevező strandok közül 29 ért el ötcsillagos, 14 négycsillagos minősítést.

A három, tó körüli vármegye külön is jutalmazta a legjobbjait. A Balatoni Kör Balaton Gasztro-Strandja 2023. különdíját idén a balatonboglári Platán Strand nyert el. Az itt levő vendéglátóhelyek példát mutatnak arra, hogy egész éves működéssel, minőségi kínálattal is lehet strandot üzemelni.

A Balatoni Turizmus Szövetség különdíját, „a Balaton kiváló négyévszakos strandja” díjat a Szigliget Községi Strand kapta, amely köztudottan egész évben programokat kínál az odalátogatók számára.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park „Zöld levél díját” a zöldfelületi szempontok alapján kiemelkedő fonyódi Bélatelepi strand, a „Zöld béka díját” a környezeti nevelésben kiemelkedő balatonberényi Községi strand, a „Zöld fészek díjat” az élőhelyvédelmi szempontból kiemelkedő gyenesdiási Diási Játékstrand kapta.

A BSZ létrehozott egy honlapot, amely bemutatja az összes zászlót nyert strandot a szolgáltatásaival, áraival, nyitvatartási idejével együtt.

MTI