Ukrajnának joga van saját biztonságáról gondoskodnia, de nem Oroszország rovására. Ukrajna esetleges NATO tagsága biztonsági fenyegetést hoz létre Oroszország számára, s az ukrajnai orosz „hadművelet” megindításának egyik indoka éppen Ukrajna NATO-csatlakozásának veszélye volt – jelentette ki csütörtökön az orosz elnök.

„Ami Ukrajna NATO-tagságát illeti, többször elmondtuk, hogy ez egyértelműen fenyegetést jelent Oroszország biztonságára” – hangsúlyozta Vlagyimir Putyin Pavel Zarubinnak, a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című magazinműsora készítőjének adott interjújában. „Lényegében a különleges katonai művelet egyik oka Ukrajna NATO-csatlakozásának veszélye volt” – tette hozzá.

Putyin elnök a Rosszíja 24 hírcsatornán is közvetített interjújában mindemelett azon véleményének adott hangot, hogy Ukrajna esetleges NATO-tagsága nem növeli majd Ukrajna biztonságát, hanem jóval sebezhetőbbé teszi a világot, és további feszültséget fog okozni a nemzetközi porondon.

Az orosz elnök szót ejtett az Ukrajnának adott nyugati fegyverekről is. Mint mondta, látták, milyen nagy reményeket fűztek a nagyobb hatótávolságú rakétákhoz.

„Igen, ezek okoznak károkat, de semmit nem változtatnak a harci helyzeten, csak kiélezik a szembenállást, mindenekelőtt az ukrán fél kárára”

– tette hozzá.

Mint mondta, az ukrán katonák félnek használni a nyugati tankokat, mert tudják, hogy az orosz erők kiemelt célpontjai.

„Elmondhatom, hogy az ukrán katonák gyakran megtagadják, hogy beüljenek ezekbe a tankokba, mert a mieink kiemelt célpontjai, amelyeket az elsők között semmisítenek meg a harctéren”

– ismertette Putyin, aki úgy fogalmazott, hogy ez egy kevésbé kellemes körülmény. „Ugyanúgy égnek, mint az összes többi, sőt talán még jobban, mint a szovjet gyártmányú, jól ismert T-72-esek” – fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy Ukrajnának joga van saját biztonságáról gondoskodnia, de nem Oroszország rovására. „Bármely országnak joga van arra, hogy szavatolja saját biztonságát, és persze arra is, hogy belátása szerint megválassza, miként éri el ezt a célját” – jelentette ki az orosz elnök. Mindazonáltal leszögezte: ennek egyedüli korlátja, hogy a biztonság elérése nem jelentkezhet fenyegetésként egy másik országra.

Felidézte, hogy a Moszkva és Kijev között az isztambuli megállapodás-tervezet részletes biztonsági garanciákat tartalmazott Ukrajna számára. Mint mondta,

Moszkva összességében elfogadhatónak tartotta a dokumentumot, de a kijevi vezetés kidobta azt a szemétbe.

Putyin kijelentette még: Oroszország felfüggesztheti részvételét a fekete-tengeri gabonaegyezményben. Az egyezmény hatálya július 17-én ismét lejár. Az esetleges hosszabbítás kapcsán hangsúlyozta, hogy ez abban az esetben fog megtörténni, ha teljesítik a megállapodás Oroszországra vonatkozó részét.

Közölte: Moszkva kész várni, de már nem elégíti ki az a megoldás, hogy először a hosszabbítás, aztán az ígéretek teljesítése. „Először az ígéretek teljesítése, aztán a mi részvételünk” – szögezte le az orosz elnök.

MTI

Fotó: MTI/AP/RIA Novosztyi/Ramil Sitdikov