Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a nyílt vízi úszók 10 kilométeres vasárnapi versenyében.

A fukuokai olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon elért eredményével hivatalosan is megszerezte az ötkarikás indulási jogot.

Rasovszky Kristóf, a veszprémiek kiválósága – aki 2019-ben Kvangdzsuban 5 kilométeren diadalmaskodott, amivel a szakág első magyar világbajnoka lett – az olimpiai táv történetének első magyar dobogós vb-helyezését szerezte meg.

A Momocsi Beach Parkban kialakított pályán 6 kört kellett teljesítenie a 69 úszót felvonultató mezőnynek. A rajt után az olimpiai bajnok német Florian Wellbrock állt az élre, őt szorosan követte a tokiói játékokon második Rasovszky.

„Úgy alakult, ahogyan elterveztem, végig tudtam menni az elejében, nem is akartam kiadni a kezemből ezt a pozíciót. A végén próbáltam minél több embert leszakítani, aztán a hajrában beletettem mindent. Azt mondták, legyek kemény, amennyire tudok, én pedig olyan kemény voltam, amennyire megengedik a kizárás nélküli határok

– nyilatkozta Rasovszky.

„Nem voltam extrém durva, egyszerűen 35 kilóval nehezebb vagyok nála, ezt használtam ki, és úsztam úgy, hogy kevesebb helye legyen. Rajtam kívül ezt eddig mindenki megcsinálta minden egyes világbajnokságon, és ahogyan korábban soha senkit, most engem sem zártak ki ezért”

– fogalmazott a veszprémiek kiválósága, aki hivatalosan is megváltotta a jegyét a párizsi olimpiára, noha ez nem volt létkérdés, hiszen az 1500 méter gyorson úszott idejével már nyílt vízre is nevezhető a párizsi játékokra.

Szokolai László edző Rasovszkyval kapcsolatban kijelentette: minden a tervek szerint alakul

„Olyan iramot szerettünk volna diktálni már az elején, hogy ez a tömeg ne tudjon együtt maradni, szakadjon el a legjobb tíz, ez pedig meg is történt.

A végén Florian Wellbrock elment, őt nem lehetett megfogni, így aztán Kristóf egy nagyot harcolt a végén Oliver Klemettel, akit a testét használva, egy irányúszással ki tudott zárni” – mondta.

„Rasó végig higgadt maradt, nagyon rutinos versenyző, aki hét éve ott van a világ élmezőnyében. Az utolsó két körben sikerült leszakítaniuk a riválisokat, nagyon taktikus versenyzés volt, nagyon várjuk a váltót, és

reméljük, nem ez volt az első és utolsó érmünk”

– nyilatkozta Gellért Gábor szövetségi kapitány.

MTI

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd