Brüsszel Debrecen helyett Romániába vinné a BMW-gyárat – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn közösségi oldalán. Menczer Tamás sajtóinformációkra reagálva közölte, hogy Brüsszel újabb támadást indított Magyarország, a magyar emberek ellen. „Ennek az az oka, hogy nemet mondunk a migrációra, a háborúra és a szankciókra” – írta az államtitkár. Úgy fogalmazott, „emlékezhetünk: Katarina Barley, a szélsőségesen háborúpárti és bevándorláspárti Európai Parlament (EP) alelnöke már korábban is azt mondta, hogy pénzügyileg ki kell éheztetni Magyarországot!”

Az államtitkár szerint az EP alelnöke most újabb támadást indított Magyarország ellen, azt akarja, hogy a külföldi vállalkozások a beruházásaikat ne Magyarországon, hanem máshol, például Romániában valósítsák meg.

Magyarország az elmúlt években folyamatosan megdöntötte a beruházási és az exportrekordot. A beruházásokra azért van szükség, mert egy tízmilliós ország gazdasága csak a beruházások segítségével maradhat erősödő pályán – közölte, hozzátéve, hogy ezek a beruházók itt fizetnek adót, itt hoznak létre munkahelyeket.

Háborús és szankciós időkben beruházások nélkül nem tudjuk megvédeni közös eredményeinket, a családtámogatási rendszert, a munkahelyeket, a 13. havi nyugdíjat, a rezsicsökkentést, a fiatalok adómentességét – sorolta az államtitkár.

Brüsszel újabb támadását visszautasítjuk, Magyarország szuverenitását meg fogjuk védeni! – olvasható a Menczer Tamás Facebook-oldalára feltöltött bejegyzésben.

MTI

Kiemelt kép:  Fotó: MTI/Balogh Zoltán