A főváros télen még azt kommunikálta, hogy nem háríthatják át a terheket a budapestiekre, most viszont már a kormányt hibáztatják és komoly emelést jelentettek be. Szeptembertől egy BKK-vonaljegy 450 forintba kerül majd, a buszokon megvásárolható jegy 600 forint, a 10-es gyűjtőjegy 4000 forint lesz, a bérletek ára nem változik – jelentette be a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán. Jelenleg 350 forintba kerül a vonaljegy, és 3000 forint a gyűjtőjegy ára.

Miközben tavaly decemberben még azzal tréfálkozott Karácsony Gergely főpolgármester, hogy „az apa férfi, a benzinár nő, a vonaljegy marad 350 forint”, most bejelentette, hogy mégis meg kell emelniük a BKK-vonaljegyek árát, „hogy a bérletekét ne kelljen, és biztonságban legyen a budapesti közösségi közlekedés” – írja a Mandiner.

Karácsony a döntésről szóló posztjában a kormányra hárította a felelősséget, mert mint írta: „a kormányzati sarcpolitika immár a közösségi közlekedés működtetését veszélyezteti”.

Hozzátette: a vonaljegyek ára tíz éve változatlan, a MÁV, a Volán és számos nagyváros már árat emelt az elmúlt hónapokban; „Budapesten sem tehetünk mást”.

A főpolgármester a bejegyzésben kitért arra, hogy jelenleg a magyar városok közül Budapesten az egyik legolcsóbb a vonaljegy.

Közlése szerint azért emelték a jegyárat, hogy a bérletek árát ne kelljen, és hogy arra ösztönözzék az embereket, hogy alkalmi jegyvásárlás helyett inkább bérletet vegyenek, és ha már bérletük van, akkor még többet használják a közösségi közlekedést.

  „Az elmúlt években mindent megtettünk, hogy a kormányzati megszorításokból a lehető legkevesebbet érezzenek meg a budapestiek” – írta, hozzátéve: „most a minimumot léptük meg a biztonságosan működő Budapest érdekében, a jövő érdekében”.

A jegyáremelkedéssel kapcsolatban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel azt közölte, hogy az elmúlt évek gazdasági folyamatai, az energiaárak drasztikus emelkedése és az általános infláció miatt vált szükségessé ez a lépés.

A BKK ismertette azt is, hogy a járvány vége óta egyre többen térnek vissza a közösségi közlekedéshez, de összességében jelentősen csökkent a BKK jegyárbevétele az elmúlt négy évben: 2022 végére 16 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2019-ben, miközben az energiaárak növekedésével és az általános inflációval a kiadások drasztikusan emelkedtek.

A fenntartó fővárosra egyre magasabb teher hárul, 60 milliárd forinttal került többe a fővárosnak a közösségi közlekedés, mint 7 évvel ezelőtt – áll a közleményben.

MTI

Címlapkép: Illusztráció / (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)