A Pedagógusok Szakszervezete úgy ítéli el Gulyás Gergely kijelentését, hogy – mint a Miniszterelnökség nyilatkozatából kiderül – maga is egyetért vele.

Az aggódás a tanárok megbecsüléséért

„különösen hiteltelen egy olyan szakszervezettől, amely annak a baloldalnak a kampányát támogatta és ma is azokkal a pártokkal fúj egy követ”, amelyek mindent megtesznek Brüsszelben, hogy a pedagógusok kormány által tervezett, az elmúlt 30 évben példátlan nagyságú béremelését megakadályozzák

– írta a Miniszterelnökség.

A miniszter a 2023. június 27-én tartott Kormányinfón azt mondta, hogy ahol sok a roma származású gyerek, ott sokkal erősebben jelentkeznek „integrációs nehézségek”. A szakszervezet szerint viszont a kormány semmit sem tesz a gyerekek felzárkóztatásáért.

Hozzátették: ha a PSZ-nek a tanárok életkörülményei valóban fontosak lennének, legalább az Európai Unióban a kormánnyal harcolna azért, hogy Brüsszel „törlessze a Magyarországgal és a magyar tanárokkal szembeni tartozását”, és folyamatos jelentős béremelés mellett 15 hónap múlva átlag bruttó 800 ezer forint legyen a tanári fizetés Magyarországon.

A PSZ által megfogalmazott kritikák valóságtartalmával kapcsolatban kiemelték:

Magyarországon minden tankerületnek esélyegyenlőségi intézkedési terve van. A tervek végrehajtását a kormány az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban több mint 10 milliárd forinttal támogatta.

A beiskolázási körzetek kialakításakor évről évre fontos szempont a szegregáció kiküszöbölése – folytatták, emlékeztetve arra, hogy 2015-től kötelezővé tették az óvodáztatást, így a cigány gyerekek is teljes körű iskolai felkészítést kapnak.

A cigánygyerekek és az iskolai sikertelenség kéz a kézben járnak az országban

Megemlítették a tehetséges diákok felzárkózását segítő országos hálózatként működtetett Arany János Programot, amelyben kollégiumi elhelyezést, ösztöndíjat biztosítanak. Tanodákat hoztak létre, amelyek délutáni foglalkozásokat, tanulási lehetőséget biztosítanak az arra rászorulóknak. Kitértek arra is, hogy a halmozott hátrányokkal küzdő cigány lányok végzettség nélküli iskolaelhagyásának csökkentéséért külön programot indítottak és létrehozták a roma szakkollégiumi rendszert, hogy több cigány fiatal tanulhasson tovább a felsőoktatásban.

Az új pedagógus-életpályatörvénynek és a pedagógusok arra alapozott béremelési programjának éppen az az egyik célja, hogy a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatása javuljon.

A törvény szerint a kedvezményezett és felzárkózó településeken, továbbá azokban az iskolákban, ahol a hátrányos helyzetű diákok aránya a 10 százalékot meghaladja, és felzárkóztató programot folytatnak, 20 százalékkal magasabb fizetést kapnak a pedagógusok – olvasható a Miniszterelnökség közleményében.

MTI