Igen, ez a keresztény hazánk születésnapja, ami persze tudjuk, nem olyan nagy ünnep nektek, mint mondjuk a Pride, vagy a Sziget Fesztivál, de próbáljátok meg elfogadni, hogy nekünk viszont fontos a nemzeti örökségünk, mert ez a keresztény Magyarország ezer éve áll, ami nagy dolog és erről szeretnénk minden évben örömmel megemlékezni.  Both Hunor írása.

Hogy van az, hogy a baloldal minden, a nemzet számára fontos projektet, ünnepet megpróbál megakadályozni, ellehetetleníteni? Vajon miért fáj nekik, ha a nemzeti érzelmű emberek összejönnek egy sporteseményre, vagy esetleg ünnepelni szeretnének? Vajon miért nem tudnak velünk együtt örülni a nemzeti ünnepeinknek?

Nagy igazság, hogy „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” Hogy mi a véleménye a baloldaliaknak a magyarság emléknapjairól, azt jól mutatja az a hiszti, ami minden évben megelőzi az államalapítás, Szent István király ünnepe napját.

Karácsony Gergely az eseménynek otthont adó főváros főpolgármestere, Facebook-posztjában káros szenvedélynek nevezte a tűzijátékot, amiről már le kéne szoknunk. Aztán arról is írt a szokásos hergelés keretében, hogy ilyen „szűkös időkben” miért költünk erre a dologra. Hiába, hogy a liberálisok által végtelenségig ajnározott más világvárosok, mint például London, New York vagy Párizs is tart évről-évre tűzijátékokat. Azok persze progresszív, olcsó és fejlett nyugati tűzijátékok. Nem úgy, mint a mucsai magyar, pazarló és környezetszennyező. A 444-én már jó pár nappal előtte gunyoros írás jelent meg az idei ünnepségről „Bengáli tüzek úszó virágszőnyegén ajánljuk Szűz Mária kegyeibe Magyarországot” címmel. A HVG pedig azon elmélkedik, hogy miért kerül ilyen sokba az ünnepség.

Vagyis a régi nóta. Karácsony a nemzeti ünnepünk méltó megemlékezésére sajnálja a közpénzt.

Ezért még Donáth Anna is megszólta. Ennek kapcsán érdemes talán felidézni, hogy a drága városvezető mire nem sajnálja viszont a közpénzt? Például nem sajnálta elherdálni azt a több mint 200 milliárdos pénzügyi tartalékot, amit még a Tarlós István vezette Fővárostól örökölt.

De akkor sem volt ilyen takarékos, amikor közel duplájára növelte a Fővárosi Önkormányzat személyi kiadásait, vagyis az emberei bérét: 242 millióról 435 millióra. Hogy több mint 40 tanácsadó segíti ezt a „nagyszerű” munkát, akiknek csak egy évben 406 millió forintba kerül a bére az adófizetőknek. Ezzel nincs semmi probléma persze.

De nem csak az önkormányzat berkeiben nőtt a fizetés a haveroknak, hanem a Fővárosi Önkormányzat alá tartozó cégeknél is. A Tűzfalcsoport cikke szerint a BKV-ben 10 milliárd forinttal többet költenek személyi költségekre, mint a Tarlós-érában, de a BKK-nál is hasonló a helyzet. Sőt utóbbi cégnél még 200 ezer forintos rezsitámogatással is kedveskedtek a beosztottaknak.

Képzeljük csak el egy pillanatra, ha ez mondjuk a Miniszterelnökségen, vagy a Miniszterelnöki Kabinetirodában történt volna meg. Vajon hány felháborodott balliberális cikket olvastunk volna a témában? Biztos nem keveset. A HVG sajnos a tejben-vajban fürdetett Karácsony-beosztottakról, és azok összköltségéről elfelejtett beszámolni, csak a tűzijáték árán szörnyülködik.

És persze fővárosi csőd ide, mínusz 90 milliárd oda, Karácsonyéknak jutott 133 millió forintja arra is, hogy a totálisan felesleges, karókkal szegélyezett, úgynevezett védett bicikliutakkal nehezítsék most már nem csak az autósok, de a mentők, tűzoltók és taxisok életét is.

Miközben Karácsony és helyettese a kormány kivéreztetéséről beszél, és a közösségi közlekedés leállásával fenyegetőzik, a Tűzfalcsoport cikkéből kiderült, hogy további 1,6 milliárd forintot szánnak újabb bicikliutak fejlesztésére a város legforgalmasabb részein. De jó lesz nekünk! Ezekre tehát mind van és lesz pénz. És ezeket valahogy nem sulykolja a balos sajtó nap mint nap.

Kedves Főpolgármester Úr! Kedves 444! Kedves HVG!

Igen, ez a keresztény hazánk születésnapja, ami persze tudjuk, nem olyan nagy ünnep nektek, mint mondjuk a Pride, vagy a Sziget Fesztivál – azok persze egyáltalán nem környezetszennyezők és nem is kerülnek semmibe, ugye – de próbáljátok meg elfogadni, hogy nekünk viszont fontos a nemzeti örökségünk, mert ez a keresztény Magyarország ezer éve áll, ami nagy dolog és erről szeretnénk minden évben örömmel megemlékezni. Ha tetszik Nektek, ha nem.

Pesti Srácok