Az X tulajdonosánál betelt a pohár, elege van abból, hogy a Soros-birodalom csak a maga számára tartja alapvetésnek a cenzúramentességet.

Elon Musk, amerikai milliárdos bejelentette, hogy bepereli Soros György Nyílt Társadalom Alapítványát, mivel az szerinte komoly szerepet játszik a szólásszabadság elnyomásában.

Az üzletember ezt saját közösségi média felületén, az X-en jelentette be, Ben Scallan újságíró egy cikkére reagálva, aki azt állította, hogy Soros által finanszírozott szervezetek támogatják a cenzúrapolitikát Írországban és Skóciában.

Az újságíró szerint „a gyűlöletkeltő dezinformációk terjesztésének célja, hogy igazolják a szabadságjogok elnyomására irányuló drákói intézkedéseket”.

Musk a cikkre úgy reagált:

„Ez így van. Az X (volt közösségi hálózat, a Twitter) perelni fog, hogy ezt megállítsa.”

Nem ez az első alkalom, hogy Musk sarkosan fogalmaz Sorossal kapcsolatban, korábban azt mondta róla, a spekuláns gyűlöli az emberiséget.

Elon Musk: Soros gyűlöli az emberiséget

Mandiner.hu