A nemzetért dolgozni mindenkor betonszilárdságú tartást ad. Ez teheti a nemzetünket is „tartásos nemzetté” – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szombaton Budapesten, a Rákóczi Szövetség által szervezett Halzl József Emlékkonferencián.

A Rákóczi Szövetség 2020-ban elhunyt örökös és tiszteletbeli elnökének munkásságát méltató rendezvényen Szili Katalin kiemelte:

„ha a nemzetért tennünk kell, akkor nincs az a pártpolitika, ami fontosabb lenne, mint hogy ezt együtt tegyük”.

„Halzl József példája mindannyiunkat arra sarkall, hogy tegyünk a nemzetért” – hangoztatta, hozzátéve: Halzl József korszakos ember volt, aki olyan dolgokat kezdeményezett és olyan dolgokért állt ki, amelyekkel maradandó például szolgál.

„Vezérelve volt mindvégig emberként élni, magyarnak maradni, a magyarságért áldozatot hozni akár a legmostohább időkben, fojtogató nemzetközi körülmények között is”

Rámutatott: a szövetség volt elnöke „önzetlenül, bátran és okosan tett a magyarságért, és mindig ember maradt, miközben megfelelt a kihívásoknak, és minden körülmények között szolgálta a közösségét”.

Szili Katalin felidézte, hogy a Rákosi-korszak „kíméletlen politikai offenzívája” idején Halzl József a tudás fegyverét választotta.

„Pillanatra sem fogadta el a korszellemet, ám nem volt hajlandó elbújni, vegetálni”

Szavai szerint a Rákóczi Szövetség elnöksége „minden ízében neki való társadalmi, közéleti szerep volt”. Kompromisszumra nyitott, párbeszédképes vezetővé vált, akinek munkája révén a szövetség életében professzionális, új fejezet kezdődött. Halzl József volt az, aki irányt szabott a szervezetnek, és rengeteg fiatalt bevont a közösségépítő munkába.

Szili Katalin beszélt arról is, hogy a Rákóczi Szövetség által az elmúlt három évtizedben épített közösségek a „nemzet cementjévé” váltak. Ez a közösségépítő munka soha nem fejezhető be, nem zárható le, ma is sikerrel folytatódik mind a Kárpát-medencében, mind a diaszpórában.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke azt emelte ki: Halzl József gondolkodását mindig áthatotta a külhoni magyarok iránti felelősségérzet, „magyarmentő” munkája során családok ezreit segítette a magyar iskolaválasztásban, és már életében is példakép volt.

„Olyan emberről emlékezünk, aki a mai nemzetpolitika megkerülhetetlen gondolkodója és építőmestere volt. Akinek öröksége meghatározza a nemzetpolitika számos tevékenységét, például az oktatási-nevelési támogatásokat”

– méltatta a szövetség örökös és tiszteletbeli elnökét Csáky Csongor.

Arról is szólt, hogy Halzl József evangéliumi ember volt, aki az evangélium szerint igyekezett élni,

„nem véletlenül szerették őt az emberek”.

A rendezvényen átadták a tavaly alapított Halzl József-díjat, amelyet ezúttal Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke vehetett át.

MTI

Kiemelt kép: felvidek.ma