Ojtozi hajlékában köszöntötték fel százéves születésnapja apropóján a berecki Fábián Juliannát.

A szép kort megért asszony sem tudta megfejteni a hosszú élet titkát, de néhány szempont alapján azt mi magunk is kikövetkeztethetjük.

Dimény Zoltán, Bereck polgármester és lapunk látogatásakor Julianna néni épp aludt, mert mint kiderült, századik születésnapját tulajdonképpen csütörtökön ünnepelte, amikor a helyi Szent Fábián és Sebestyén római katolikus templomban hálaadó szentmisét tartottak népes rokonsága jelenlétében, azt követően pedig Csomós László berecki plébános, beszolgáló lelkész személyesen is meglátogatta, így az ünnepelt meglehetően elfáradt. Bár nem szerettük volna megzavarni, jelenlévő családtagjai kérésünk ellenére felköltötték, és azon nyomban kijelentette, hogy nem éhes.

Pedig – mint megtudtuk – általában kitűnő étvágynak örvend, és semmilyen betegségre, fájdalomra nem panaszkodik, igaz, hogy húsvét óta nem tud egyedül felkelni az ágyból. A hosszú élet titkát firtató kérdésünkre nem válaszolt, ám annál beszédesebb az a tény, hogy életében nem feküdt kórházban, de még orvosnál sem járt, és elmondása szerint sosem vett be gyógyszert.

Ugyanakkor a genetika is hozzásegíthet a titok nyitjához, hiszen szülei több mint 90 évesen hunytak el, és a hétből még élő négy testvére is a 80-as, 90-es éveiket tapossák.

Fábián Julianna 1923. december 14-én, egyszerű gazdálkodó családban született Lemhényben. A Bereck községhez tartozó Ojtozba ment férjhez, ahol négy gyermeket hozott a világra, jelenleg hét unokája, tizenkét dédunokája és három ükunokája van. Ő a legidősebb lakos a községben, ahol nálánál hosszabb ideig eddig a berecki Khell Julianna élt (1907–2011). Felső–Háromszéken a még élők közül egyedül a bélafalvi özvegy Pál Ferencné Kerezsi Veronika előzi meg, aki 1922. szeptember 25-én született Kézdiszárazpatakon.

Székelyhon.ro

Kiemelt kép: Kocsis Károly / Székelyhon.ro