A Ferencváros kettős vereséggel búcsúzott a görög Olimpiakosz ellen a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharcában, mivel csütörtökön a hazai visszavágón ugyanúgy 1-0-ra kapott ki, mint múlt héten Pireuszban.

A vendégek győztes gólját ezúttal is a marokkói Ajub el-Kabi szerezte, aki a 45. percben 11-esből volt eredményes.

Dejan Stankovic vezetőedző elismerte, hogy az Olimpiakosz jobban játszott a Ferencvárosnál, ezért két 1-0-s sikerével megérdemelten jutott tovább a labdarúgó Konferencia-ligában a 16 közé jutásért rendezett párharcból.

    „Amikor elveszítünk egy meccset, gyakran azt hisszük, hogy valami nem működött, de nem számolunk az ellenféllel, amely ma jobb volt nálunk, ezért gratulálnunk kell. Nem tudtunk mit kezdeni az agresszív letámadásával” 

mondta az 1-0-s vereséget követően a szerb szakember.

„Az európai út számunkra véget ért, ebből tanulnunk kell. Innentől a fő cél a bajnokság. Ma csöndben maradunk, szomorkodunk, elemzünk. Még 13 meccs áll előttünk, amit arra kell felhasználnunk, hogy a következő szezonban még jobbak legyünk”.

Stankovic újságírói kérdésre kifejtette, hogy a januárban igazolt Kenan Kodrót, akit az örökrangadóhoz hasonlóan ezúttal is már a szünetben lecserélt, fontos és tehetséges játékosnak tartja, ezért a bosnyák csatár biztos a csapat segítségére lesz.

    „Az Olimpiakosz játszott jobban, méghozzá határozottan jobban. Nem tudtunk mit kezdeni az agresszivitásukkal. Nálunk nagy akarattal futballoztak a játékosok, de ilyenkor gyakran banális hibák is becsúsznak”

– válaszolt az MTI kérdésére Stankovic, hogy a Ferencváros teljesítménye esett vissza, vagy a riválisé javult fel az első felvonáshoz képest.

„Köszönöm a szurkolóknak, hogy végig mellettünk álltak. Sajnálom, hogy nem sikerült lángra lobbantani azt a kis tüzet, amit ők csiholtak”.

A játékosként Bajnokok Ligája-győztes tréner arról is beszélt, hogy kudarcok alkalmával magába zárkózik, szomorkodik, de másnap kétszer olyan erővel veti magát munkába. Ahogy fogalmazott, rá biztos nem lesz hatással a kiesés, sőt, akár éppen ez adhat erőt a hétvégi derbihez. Kijelentette, csapata készen fog állni az Újpest elleni rangadóra.

    „Ami ebben a helyzetben a különbséget jelentette, az az önbizalom, talán sikerült a játékosokba eleget csepegtetnem, mert nagy akarattal futballoztak”

– mondta az Olimpiakosz múlt héten kinevezett spanyol mestere, José Luis Mendilibar, aki viszont óva intette a pireuszi szurkolókat a túlzott elbizakodottságtól.

„Még csak három meccs van mögöttünk, és mindenki meg van őrülve, de azt javaslom, egyelőre mindenki csak nyugodtan őrüljön meg”.

A tavaly a Sevillával éppen Budapesten Európa-liga-győztes Mendilibar arról is szót ejtett, hogy a Ferencváros kétcsatáros játéka nem zavarta meg, mert ő kifejezetten önfejű edző, aki mindig a saját stílusában küldi pályára a csapatát attól függetlenül, hogy az ellenfél négy vagy öt védővel, egy vagy két csatárral játszik.

A magyar bajnok sorozatban másodszor élte meg a kupatavaszt a nemzetközi porondon, egy éve az Európa-liga nyolcaddöntőjében is kettős vereséggel, szerzett gól nélkül esett ki a német Bayer Leverkusen ellen.

A Kl nyolcaddöntőjének sorsolását pénteken 13 órától rendezik Nyonban.

MTI

Címlapkép: Kosztasz Fortounisz, az Olimpiakosz (b) és Eldar Civic, a Ferencváros játékosa a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntõjébe jutásért játszott Ferencvárosi TC – Olimpiakosz visszavágó mérkõzésen a Groupama Arénában 2024. február 22-én.
MTI/Czeglédi Zsolt