Tovább folytatja a Demokratikus Koalíció az egészségügyi rendszer ellen indított hadjáratát. Legutóbb Gy. Németh Erzsébet arról beszélt hogy tömeges felmondások következhetnek be a szolgálati jogviszony változása miatt. Nem ez az első eset, hogy összeomlást vizionál a „legeurópaibb párt”, amelytől annak a gondolata sem áll távol, hogy kórházakat zárjanak be.
– Több ezer egészségügyi dolgozó tervez felmondani a kormány koronavírus-járvány alatt hozott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénymódosítása miatt – közölte Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció humán területekért felelős főpolgármester-helyettese pénteken. A Gyurcsány-párti politikus a véleményét arra alapozza, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felmérését több mint 1600 olyan egészségügyi dolgozó írta alá, aki fel szeretne mondani.
Még márciusban, amikor életbe lépett a szolgálati jogviszony megváltozása, szintén azzal riogatott a baloldal, hogy összeomlik a magyar egészségügy, mivel az orvosok és a szakdolgozók nem fogják aláírni az új szerződéseket, és így tömegesen hagyják majd el az állami ellátórendszert.
Nem újdonság, hogy a Gyurcsány-párt politikusai az egészségügy összeomlását vizionálva kampányolnak. Korábban Dobrev Klára állította azt, hogy akár százezerrel kevesebb bért kaphatnak az egészségügyi dolgozók az új szolgálati jogviszonyuk után, amit aztán az Országos Kórházi Főigazgatóság cáfolt.
Akkor a Magyar Nemzet is beszámolt róla, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság közlése szerint az egészségügyi dolgozók 96,3 százaléka, több mint 106 ezer szakember választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyba lépést, és csupán 3,7 százaléka, alig négyezer fő döntött az állami struktúrából való távozás mellett, viszont ezzel párhuzamosan közel hétszáz új belépő is érkezett a rendszerbe.
Persze nem csak az dolgozók jogviszonyának módosítása kapcsán támadták már a DK politikusai a kormány egészségügyi lépéseit. Tavasszal döntött arról a kormány, hogy a koronavírus elleni védekezés részeként a szakrendelőket kórházi irányítás alá helyezik és a veszélyhelyzetre való tekintettel a rendelőkből a szakdolgozókat átvezénylik.
Ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatóján László Imre, a Demokratikus Koalíció újbudai polgármestere és Gy. Németh Erzsébet azt állították, hogy a kormány az emberek életét veszélyezteti a döntéssel.
Később László Imre ismerte el az ATV stúdiójában, hogy a szakrendelőkből a kórházakba átirányított orvosok és szakellátók hiánya nem okozott jelentősebb fennakadásokat az ellátásban.
Szintén László Imre volt az, aki arról beszélt, hogy a baloldal hatalomra kerülése esetén kórházbezárásokat hajtana végre. Véleménye szerint indokolatlanul sok kórház működik az országban, ezért hatvan-hetvenet be kellene zárni, ahogy azt tették 2010 előtt is, amikor egészségügyi reform címszó alatt több intézményt bezártak.
Emlékezetes, hogy a Gyurcsány-kormányok regnálása alatt az egészségügyi ellátórendszert érintő, jelentős átalakítások mentek végbe, melyek keretében drasztikus kórházbezárásokra is sor került. Ezenkívül számos kórházban csökkentették az aktív ágyak számát, összevonások, kapacitásleépítések történtek.
Forrás: magyarnemzet.hu
Kiemelt kép illusztráció. MH/Hegedüs Róbert