Békemenetnyi felvonulót szervezett a nemzeti, konzervatív oldal a Budapest Pride-ra.
Ugyan nem kapott rá felkérést sem a belügyminiszter, sem pedig a kormányfő, de miután látták, hogy csak nem akar összejönni a magukat ellenzékként meghatározó lázadozóknak a fővárosban egy rendes tüntetésnyi tömeg, hát segítettek. Ki a törvény erejét emlegetve, ki pedig csak az LMBTQ (stb.) gyermekekre káros hatását hangsúlyozva.
Az újabb és újabb ellenző fellépések annak is felkeltették az érdeklődését a magukat nőnek mutatni akaró, szőrösmellű, körömcipőben botladozó férfiak és pávának vagy paradicsommadárnak álcázott hölgyek iránt, akik a rendszerváltás előtt még nem is éltek, azóta meg nem volt miért tüntetniük.
Most beálltak a sorba, hogy Orbán Viktor elküldhessék… (Lásd: az EP jegyzőkönyvének szó szerinti leiratát.)
Számháborúba sem kezdenék. Egyezzünk meg abban, hogy éppen annyian vonultak most át az Erzsébet hídon, mint Békemenet idején, a Szabadság hídján! Így már rendben is lennénk, csak emlékeztetnék, hogy a nemzeti függetlenség és keresztény értékrend melletti kiállásként menetelők már tízszer megtették ezt az utat, vagyis legalább kilencszer többen vannak.
De ez mind nem számít!
Azok véleménye a fontosabb, akik sem most, a szivárvány tarkaságú csapattal, sem pedig korábban, az egységet zászlóra tűzőkkel nem sétáltak. Azok a fontosak, akik tisztes távolságból rálátva a történésekre, véleményt formáltak és képviselték is azt, amikor cédulájukat bedobták az urnába.
Mert mindannyian tudjuk: nagyon fontos a magyar nyilvánosságban, hogy mit ír a Népszava, ám még ennél is nagyobb súlyú a nép szava.
Amúgy pedig a lovijártas közönség nem a paripák pályáján, hanem a nézőtéren gyülekezik. Tudja, hogy a lelátó alatt vannak a fogadóirodák. Ott lehet átvenni a nyereményt. Az istállók környékén keletkező jutalmat pedig meghagyják a verebeknek.



